Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Ha nem volna, fel kellene találni" - Szakfelügyelet és bőrönd-kiállítás. Beszélgetés Kerényi Ferenccel
Róbert oldalán egyik jobb kiállítást rendezted a másik után. Többek között azt a Krúdy-kiállítást, amelyet szinte klasszikus mintaként emleget a szakma. K. 1976 karácsonya és szilvesztere között valamelyik napon hívatott Rigó László, és bejelentette, hogy belső átszervezést tervez, s szeretné, ha a Közművelődési Osztály élére kerülnék, vagyis elvenne a Kézirattárból. Akkor erre valóban nagy szükség volt. Miklós Róberttel, aki eddig az osztályt vezette, tulajdonképpen egy korszak kezdett el búcsúzni, azért mondom, hogy kezdett, mert betegségei miatt egyre gyengébb lett. így lettem azután hét vármegyének a szakfelügyelője is. Hét-hat-hat volt a felállás, Sára Péternél hat, Szekeres Lászlónál hat, nálam - lévén a legfiatalabb - hét megye, s így lettem vezető szakfelügyelő is. Ez megint óriási lecke volt. Azt lehet mondani - és a dátumok közelségéből látszik -, hogy hihetetlen erős és pályát meghatározó impulzusok érték az embert villámgyorsan, hiszen 78 már a Krúdy- év volt. A Krúdy-kiállítással kapcsolatban megemlíteném, hogy Rigó László nagyon ügyesen tágította nemzetközi látókörünket, szocialista relációban akadálytalanul lehetett utazni, valamennyi lehetséges kiállításrendezési iránnyal megismerkedtünk. Megfigyelhettük a - finoman szólva - ókonzervatív szovjet iskolát; megfordultunk ott veled együtt, és emlékszünk szebbnél szebb kiállításokra: május elsejei felvonulást imitáltak egymás mögé fába leszúrt műanyag lapokon, ahova be voltak karcolva a figurák, és csak a zászló volt igazi a tetején. - Ugyanakkor nagy lecke volt a német típusú kiállítás, amelyet a szentek szentélyében, Weimarban tanulmányozhattunk: a Goethe és Schiller köré épített poroszos gyakorlatot, amely mindent felvonultatott, ami a keze ügyében volt, illetve ami van, és ami hihetetlen gazdagságban maradt fenn. Dőltek a dokumentumok. Számunkra ez tanulságos volt, de nem volt követhető út, hiszen még akiknek úgynevezett gazdag hagyatéka van - Jókai vagy Petőfi -, az is messze elmarad ettől a teljességtől. Ezért mi kezdettől fogva a lengyel iskolával rokonszenveztünk, amelyet a dokumentumok, tárgyak és források közös hiánya is jellemzett. Ennek következtében a Mickie- wicz Múzeummal kialakult mihamar egy baráti kapcsolat, amely rövidesen látásmódbeli rokon- szenveket is ébresztett, nevezetesen azt, hogy a kevés forrásanyagot más eszköztárral kell bemutatni - és intenzív élményre kell törekedni. Nekem ez azért ment könnyebben, mert már egyetemista koEnteriőr a Krúdy Gyula-kiállításról, 1978 100
