Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„A múzeum története nem kis mértékben a kiállítások története" - Praznovszky Mihály: Baróti Dezső (1911-1994) az irodalmi muzeologia alapkérdéseiről
múzeumban őrzött kézirat fakszimiléjét adja - s ahhoz a bemutatott mű gazdagon illusztrált magyarázata kapcsolódik. Baróti Dezső Ady Endre Az elhagyott kalózhajók című versét mutatta be. Ha feltesszük a kérdést, mindezek között melyiket ítéljük meg a legfontosabb múzeumi tevékenységének, minden bizonnyal helyesen választunk, ha a kiállítás- rendezést helyezzük az előtérbe. Némi egyszerűsítéssel azt mondhatnánk, hogy a tanulmányok írása, kötetek szerkesztése Baróti Dezsőnek az ötvenes évek végén már rutinfeladatnak számított, de a kiállításrendezéssel - mint valóságos feladattal - alighanem itt találkozott életében első ízben. Mégpedig úgy, hogy neki kellett kidolgozni ennek alapvetését, minden újabb kiállítás újabb tapasztalatot adott számára, amelyeket felhasznált a következő munkáiban. Az e tárgykörben írott tanulmányai a szakterület alapvető fogalmait dolgozzák fel. Nem véletlen, hogy Árnyékban éles fény című tanulmánykötetébe (1980) egyetlen módszertani tanulmányt vett fel, A látható irodalom címűt, amely a múzeum évkönyvében 1974-ben megjelent összefoglalásának rövidített változata volt. Hogy milyen bizonytalan helyzetből kellett indulnia, arra őt magát kell megidéznünk. Amikor 1958-ban átlépte a Károlyi-palota küszöbét, a múzeum főigazgatója, Horváth Márton e szavakkal fogadta. (Idézet a magnós interjúból): „Ez az irodalmi múzeum, én nem is tudom, hogy micsoda, ez egy furcsa dolog, valamit kellene csinálnunk belőle, adok neked két hetet és nézz körül." A két hétből két évtized lett, a körülnézésből az irodalmi kiállítások tipológiájának tudományos igényű és mélységű meghatározása a gyakorlaton át leszűrve. Két írása foglalja keretbe ilyen irányú munkáját. (Véletlen lehet, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban a tevékenységének kezdete és vége mindig meghatározó jellegű.) A múzeum 1959-ben megjelent első évkönyvében az indító tanulmány az övé. A látható irodalom a címe, alcíme: az irodalmi muzeologia néhány kérdéséről. Az utolsó írása a múzeum 1974-es évkönyvében jelent meg Irodalom a tér dimenzióiban címmel. Első írásában valóban azokat az alapvető kérdéseket fogalmazta meg, amelyekkel mi is naponta szembesülünk, s amelyet feloldani soha senkinek nem sikerül. Az tudniillik, hogy az irodalmi kiállítás feleslegesnek tűnő közbülső kapcsolat a mű és az olvasó között. Míg egy képzőművészeti alkotás közvetlenül és direkten kerül kapcsolatba a nézővel - hiszen ez az eredeti rendeltetése - addig az író, a mű és az olvasó hármassága is nyilvánvaló. Idézzük magát Baróti Dezsőt: „Az irodalmi kiállítások esetében paradox helyzettel állunk szemben; maga a kiállítás az írott szövegek olvasásán, esetleg meghallgatásán keresztül megközelíthető irodalomért van, a kiállításra viszont nem olvasni jönnek, sőt a szövegeknek, az írásbeliségnek túlsúlyba jutása, legyen az felirat vagy iro80 A Radnóti Miklós kiállítás 1960-ban
