Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)

„A múzeum története nem kis mértékben a kiállítások története" - Praznovszky Mihály: Baróti Dezső (1911-1994) az irodalmi muzeologia alapkérdéseiről

Csak irigységgel és nosztalgiával lehet erre gondolni ma, amikor egy muzeológus egész szakmai pályafutása során a töredékét sem kapja meg ennek a lehető- ségnek.

Ami Baróti Dezső kiállításait illeti, az önálló, egy alkotóról szólók szemmel láthatóan azokhoz kötődnek, akik a szívéhez, érdeklődéséhez, kutatásaihoz közel álltak. Első kiállítását 1960-ban Radnóti Miklósról készítette. Ezt követő években még négy ízben rendezett kiállítást felejthetetlen barátjáról, még egyszer az intézményben s egyszer a Csepeli Galériában és egyszer az ELTE-n, illetve 1969-ben egy új műfaj számára foglalta össze a tudnivalóit: vándorkiállítást rendezett, amely hazai vándorútra indult, elsősorban iskolákba.

1961-ben indította kutatási korszakának nagy kiállításait: ebben az évben Bessenyei György és Mikes Kelemen került sorra, 1963-ban Batsányi János. (A közbenső évben Juhász Gyula-kiállítást készített.) Majd szinte évenként átlagban következtek a többiek: A reformkor és a szabadságharc irodalma, Teremteni új nemzedéket (A XIX. század második felének irodalma), Költők egymás közt (időszakos kiállítás egy nemzetközi írótalálkozó tiszteletére). Ugyancsak hozzá közel álló irodalomból készült kiállítás 1970-ben - Rimbaud Magyarországon. Majd közreműködött a Nyugat-kiállításban és az 1972-es nagy Petőfi- kiállítás megrendezésében.

S még mindig nincs vége az imponáló sornak! 1973-ban a Csokonai következett, majd 1974-ben kortárs francia költészeti bemutatót rendezett. 1976-ban megrendezte az 50-es évek Korunk-kiállítást s a búcsúja is kedves lehetett szívének: Berzsenyi Dániel születésének 200. évfordulójáról emlékezett meg.

Közben újabb kiállítási feladatokat is kapott, irodalmi emlékházakat rendezett be. Mindkettő Bessenyei Györgyhöz kötődik. Az egyiket 1966-ban Bakonszegen, a másikat 1967-ben Tiszabercelen, az író egykori lakóházaiban készítette el, s ezek még évtizedekig álltak a helyükön.

Ezeket részben egyedül rendezte meg, de voltak segítőtársai is. Legtöbbször Miklós Róbert segített neki. De ott találjuk mellette szinte a teljes múzeumot: Balkányi Enikő, Jenei Ferenc, Varjas Béláné, később Kabdebó Lóránt, Rónay László, Szekeres László, Sára Péter s az ifjú Csapiár Ferenc.

Néhány kiállításhoz katalógust is készített, ezekbe írt szöveges összefoglalásai is fontosak, s túlnőnek az átlagos kiállítás ismertetések színvonalán. Ilyent írt a reformkori kiállításához, a Nyugatot bemutató tárlathoz s végül az 1974-es Radnótiid állításhoz.

Majd sorra következtek az egyéb múzeumi műfajok, amelyek mindegyikében ott szerepel s nem is kis teljesítményekkel. 1959-ben indult meg a Petőfi Múzeum évkönyve, amelyet 1960-tól 1972-ig ő szerkesztett. Hét kötet került ki a keze alól, s ezek akkor elsősorban irodalomtörténeti publikációkat tartalmaztak, aránylag kevés közöttük a muzeológiai szakmai írás.

Az évkönyvek szerzői közül néhány név megemlítése mutatja, hogy Baróti Dezső ilyen másodlagos módon is, de része tudott maradni a hazai irodalomtudománynak, illetve kortársai és közvetlen szakmai kapcsolatai mindvégig mellette álltak. Bóka László, Takács Gyula, Fehér Erzsébet, Julow Viktor, Keresztury Dezső, Kanyar József, Vargha Balázs, Kiss József, Móricz Virág, Szauder József, Mezősi Károly stb. stb.

Önálló művei közül első feladata volt a múzeum képeskönyv sorozatában a Rad- nóti-kötet elkészítése. A sorozatban Arany, Ady, József Attila után következett 1959- ben az ő műve.

Utolsó munkája pedig 1977-ben a Taxner Ernő által elindított Kézirattár című sorozat első kötete volt. Taxner úgy gondolta el, hogy minden egyes kötet egy-egy, a

79