Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„A múzeum története nem kis mértékben a kiállítások története" - Praznovszky Mihály: Baróti Dezső (1911-1994) az irodalmi muzeologia alapkérdéseiről
Praznovszky Mihály BARÓTI DEZSŐ (1911-1994) AZ IRODALMI MUZEOLOGIA ALAPKÉRDÉSÉIRŐL Amikor Báró ti Dezső' a Petőfi Irodalmi Múzeumba került 1958-ban, soha nem látott szakmai erősségű közösség dolgozott ott: tudományosan kvalifikált irodalom- történészek, magasan képzett pedagógusok, kiváló könyvtárosok. Munkájukat a gyakran változó káderigazgatók jelenléte sem feszélyezte, zavarta. És mégis: együttesen nem tudtak annyit az irodalmi muzeológiáról, mint amennyi ma egy átlagos szakmai publikációban van. S ennek ellenére vagy éppen ezért: páratlan felkészültségüknek, szakmai tisztességüknek köszönhetően - mindent elkövettek azért, hogy ne csak végezzék a munkájukat, hanem tudják is, hogy mit kell csinálniuk. Megtanulták, s egyúttal meg is teremtették a magyar irodalmi muzeológiát. Vargha Balázs, Jenei Ferenc, Miklós Róbert, Varjas Béláné, Szántó Judit, Balkánja Enikő, Sára Péter, Vayer Lajosné, Lengyel Dénes, Vezér Erzsébet, Tóbiás Áron mindennel foglalkoztak elméletileg is, amit ma irodalmi muzeológiának hívunk, s ami valóban 1954-ig, a múzeum második megalapításáig nem létezett a hazai múzeumi szakágak között önálló területként. Kézirattár, Könyvtár, Művészeti tár, Hangtár, irodalmi topográfia, irodalmi kiállítások, irodalmi emlékházak, múzeumi kiadványok, azok különböző típusai - irigylésre méltó feladatok egy nem irigylésre méltó helyzetben. S mindemellett tudták folytatni egyéni tudományos munkásságukat is, mindegyiküknek jelentek meg fontos publikációik. Éppen Baróti Dezső említi, hogy ezt a kettősséget nagyon jól átélte. Hol egy felvilágosodás kori tanulmánya inspirálta őt egy ilyen tartalmú kiállítás megrendezésére, hol fordítva: egy kiállítás rendezése közben támadtak olyan gondolatai, amelyeknek végeredménye egy nagy ívű publikáció lett az adott témából. Baróti Dezső kezdetben - ma úgy mondanánk - tudományos főmunkatárs volt az akkor teljesen más szervezeti felépítésű intézményben. Később a kiállítási osztályt vezette egészen 1977-ig, amikor nyugdíjba vonult. „Főképpen kiállításokkal foglalkoztam" fogalmazza meg emlékeit, majd hozzáteszi: „ez nagyon mulatságos dolog, kiállítást rendezni". E gondolatkörének végső summázata saját szavai szerint: „a múzeumok története nem kis mértékben a kiállítások története". Ami a múzeumunk és a közönség kapcsolatát illetően teljesen helytálló, s ami a múzeumok szakmai tevékenységét illeti, ebben is sok igazsága van, hiszen annak idején a már akkor is ritka szakmai kritika egy-egy kiállítást mint tudományos produktumot is minősített és értékelt. Harmadik fontos marginális megjegyzése a kiállítások megvalósításának kezdeti gondjait idézi vissza, amikor arra emlékezik, hogy a tartalmi kérdések megoldása mellett a megjelenítést is ki kellett találni: „a kiállítások hangulatával is akartam hatni". S ha röviden számba vesszük Baróti Dezső tevékenységének területeit a múzeumban, akkor az is kiderül, hogy a kiállítások mellett számos szakterületen próbálhatta ki tudását, találhatott ki új formákat, tevékenységi területeket. Két évtizedes múzeumi pályafutásában a legnagyobb számmal a kiállításrendezés szerepel. Egyedül vagy társakkal, az intézményben vagy azon kívül 1960 és 1976 között 21 kiállítást készített. 78
