Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„A múzeum története nem kis mértékben a kiállítások története" - A megmentett hangszalagok. Beszélgetés Tóbiás Áronnal
A MEGMENTETT HANGSZALAGOK * Beszélgetés Tóbiás Áronnal B. Tóbiás Áronnal beszélgetünk, a magyar irodalmi interjúk ismert képviselőjével, aki két ízben is a múzeum munkatársa volt. Hogyan jutottál ehhez a műfajhoz, mi késztetett arra, hogy élő írókat vallassál életükről, alkotásaikról? T. A dolog 1946-ban kezdődik, amikor a Rádióhoz kerültem érettségi után, egészen véletlenül, „szünidei gyerekként", és ott ragadtam. Előbb az irodalmi osztályon működtem gyakornokként, azután az Aktuális osztályra kerültem, és így belecsöppentem először a rádiós riportázsba. Minden rovatban működtem - a sport és a külpolitika kivételével -, de 1955-re, amikor már tele lett a puttonyom, a Nagy Imre-korszak elmúltával, s Képes Gézát a Rádió Irodalmi osztályának vezetőjét a Magvető Könyvkiadó igazgatójává nevezték ki, ő magával vitt. így ismét kapcsolatba kerültem az írókkal. A Rádió Irodalmi osztályán 46-47-48-ban, zsenge ifjúságomban már megismertem őket. A Magvetőben az volt a dolgom - mint Képes Géza magával hozott fő emberének hogy kopogtassak be a jórészt már megismert írókhoz, akik viszont a Rá- kosi-korszakban - Tersánszkytól Németh Lászlón át Szentkuthy Miklósig és a polgári írókig: Rónay György, Remenyik Zsigmond, az írók apraja-nagyja mind ki volt tiltva. Egy üres aktatáskában elhoztam kézirataikat, és így adtuk nyomdába, mert akkor volt egy rés a politikában - 1955-56-ban -, amikor nem figyeltek annyira oda. A Magvető első kétszáz könyvéből több mint százat így szerkeszthettem, a Vidám könyvtár-sorozatot is szintén rám ragasztották. Azután jött 56 vége, a Szabad Kossuth Rádióban való működésem, majd az íróperben való szereplésem. így azután a mélybe kellett merülnöm. B. írói interjúid a börtönből való szabadulásod követően keletkeztek. Kik voltak az első meginterjúvoltak? T. Az első Németh László volt, a második Illyés Gyula. A protokoll sorrendet megtartottam, de még nem a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol akkor még nem álltak velem szóba. Ez 1963 őszén, 1964 nyarán volt. Az irodalmi riportokhoz, beszélgetésekhez úgy jutottam hozzá, hogy volt egy kedves japán lektorhölgy Budapesten, Hani Kyoko, akivel a Tolsztoj Emlékkönyvem kapcsán - amelyet előtte a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban készítettem - megismerkedtem, ő hozatott részemre Tokióból egy száz dolláros orsós Sony magnetofont. Ezzel készítettem - ha úgy tetszik maszekként - ezeket a beszélgetéseket elsősorban a magam kedvére. Ezt megtudta Vezér Erzsébet, aki nagyon tisztelte Képes Gézát, s aki ekkor már a Petőfi Irodalmi Múzeumban megalapította a Hangtárat, és 400- 400 forintért megvette „örök áron" a Magyar Tudományos Akadémia keretéből a két beszélgetést; az interjúk másfél-másféí órás terjedelműek voltak, ezeket azóta nagyon sokszor felhasználták. Ez 1964-ben volt, s Vezér Erzsébet már ekkor felvetette, jó lenne, ha a Hangtárba kerülhetnék hangmuzeológusnak. De hát ez nagyon nehezen ment, nem volt még nagy becsülete - valljuk meg őszintén - ennek az új műfajnak, még kevésbé az 56-os múltamnak. B. Mikor sikerült megvalósítani? 74
