Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)

„A múzeum története nem kis mértékben a kiállítások története" - Az öt kilós magnetofon. Vezér Erzsébet a Hangtár első éveiről

V. Azt hiszem, így van, tegyük hozzá: elég sokat - és többnyire nem állampénzen - utaztam Nyugatra. Célzatosan olyan helyekre, ahol interjúkat csinálhattam.

B. Végül hadd egészítsem ki az előbb mondottakat: az, hogy a kilencvenes évek elejére a múzeum vált a magyar emigráns irodalom dokumentumainak egyik fő gyűjtőhelyévé, az nagyrészt Vezér Erzsébet érdeme, aki az alapokat lerakta. De ugorjunk vissza a párizsi interjúsorba, és elevenítsük fel, hogyan került kapcsolatba Fenyő Miksával, aki egykor a Nyugat munkatársa és fő finanszírozója volt.

V. Korábban mindig elküldtem az Ady kritikai kiadás köteteit Fenyő Miksának. Fenyő - azt hiszem, még a levelet is ki tudom keresni, valamelyik Ady-kötetben van - óriásira értékelte ezt a munkámat. Különösen a jegyzeteket, ami tényleg iszonyú munka volt, mert minden adatnál utána kellett nézni mindennek - a helyi lapokban, az erdélyi lapokban, mindenütt. Nem beszélve arról, hogy a két első kötetet újra kellett csinálnom, mert szegény Földessy Gyula bácsi - akit igazán nagyon nagyra kell becsülni, mert nagyon sokat tett Adyért - borzalmasan eltolta az első két kötetet. Tudniillik ő minden - névvel nem jegyzett - jó cikket belevett az Ady-kötetbe, mondván, az csak Ady lehet, aki ilyen jókat ír. Újra át kellett nézni a lapokat, és egy csomó cikket ki kellett venni a korábbi kötetekből, mert volt ugyan névtelen cikk, amely Adyé volt, de mindegyiket indokolni kellett.

B. Anekdotikus részlet, de jól jellemzi azt az aprólékos filológiai munkát, amely ezzel a sajtó alá rendezéssel járt. Emlékszem - annak idején - egy olyan Nyugat példányt keresett, amelynek mellékletében megmaradt az egykori vasúti menetrend. Ennek alapján igyekezett bizonyítani, hogy egy eseményre oda tudott-e érni Ady az akkor érvényben lévő vonatközlekedéssel.

V. Sok mindent bizonyítgattam, de legalább bizonyítottam. Viszont, hogy Fenyőhöz hogy kerültem? Először Párizsban találkoztam vele.

B. És mi újat tudott mondani annak, aki a kritikai kiadás során Ady életének szinte minden részletét ismerte?

V. Például neveket, megfejtette az akkor élő - ma már senki által nem ismert - neveket. De nemcsak ezt; mi sok mindenről beszélgettünk Ady élete kapcsán.

B. És a hagyatékot, azt is megmutatta?

V. Igen, Fenyő sokáig titkolta, hogy megvan, mert félt, hogy megrohanják. Végül valószínűleg azért adta a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, mert engem ismert. Amikor hazalátogatott, Pesten csináltam vele további interjúkat.

B. A történetet még hadd egészítsem ki azzal, hogy a hagyaték hazakerülése után mutatta be a Petőfi Irodalmi Múzeum az első nagy kiállítását a Nyugatról, s ekkor rendezték meg az első konferenciát is a folyóiratról. Ennek nemcsak egyszerűen az a jelentősége, hogy előadásai könyv alakban is megjelentek, hanem az, hogy ezt követően kezdte elfoglalni a közvéleményben a Nyugat azt a helyet, amely megilleti, s amelyet - ezt is tudnunk kell - korábban nem kapott meg. Mindezt ismételten Vezér Erzsébet érdemének aláhúzására mondtam.

De váltsunk témát. Az interjúvoló széles érdeklődésének jellemzésére idézzük Fábry Zoltán példáját is, aki nem kifejezetten a Nyugat képviselője volt, és baloldali elkötelezettsége köztudott.

V. O Stószon lakott, s én ismertem és becsültem érdemeit, több felvidéki lapnak volt a munkatársa, s részt vett nem egy értelmiségi mozgalomban.

B. A Sarlóra gondol?

V. Igen, a felvidéki falukutatást kezdeményező Sarló mozgalomra. Stószon mindenki imádta Zoltán bácsit, a gyerekek cukrot kaptak tőle, s körülvették szeretettel; tüneményes jelenség volt, ezt Tóbiás is megerősítheti, aki a Hangtár új munka71