Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Hol lehet jobb helyük egy nép költőinek?" - Keresztury Dezső: Irodalmunk emlékeinek védelme
illetődött zarándokot hatja meg, de a kutató sok kérdésére is feleletet ad, vagy új kérdéssel válaszol. Ilyenfajta ereklye, sajnos, nem sok maradt ránk. A műveltséget s ennek emlékeit kedvelő nyugatiak gyakran felemlegették, hogy a magyarok többre becsülik a szép ékszert, jó kardot, hamar lovat a műveltség eszközeinél. Még az írókat s művüket is csak kevesen értékelték; a többit a történelemre bízták. Sajnos, túl sokat s túl könnyen bíztak az időre, amely - a közvéleménnyel ellentétben - nem a legjobb és legigazságosabb bíró. Az irodalom ereklyéiben is igen szeszélyesen és igazságtalanul válogatott. Amit egy nagy vagyonú család gazdagságának egyéb értékei közt megőrzött, az inkább megmaradt, mint a szegénység személyes és olcsó értékei. Kisfaludy Sándor után, mivel vagyonos ember volt, tekintélyes és utódokban bő család büszkesége, annyi holmi maradt, hogy akár két-három emlékmúzeum is kitelnék belőle, Batsányi után csupán egy síremlék, amelyet száz évig megőriztek a gondos linziek s itthon most kellett helyreállíttatni romjaiból, Hajnóczy után pedig még ennyi sem. Az elmúlt háború viharában széthányódtak a még jóformán be sem rendezett Ady-szoba tárgyai, de megmaradt Pékár Gyula öröksége, újságkivágataival, koszorúszalagjaival és névjegy-gyűjteményével; a Baumgarten- házban elégett Babits emlékszobája, a budai Voinovich-villában Arany könyvtára s minden ereklyéje, de megmaradt Herczeg Ferenc minden holmija. Máig, szerencsére, már sokban javult a helyzet. A háborúban ugyan igen sok minden elpusztult, de éppen a pusztulás látványa riasztotta fel sokakban a megőrzés kötelességtudását. Haladó hagyományaink egyre jobban kiszélesedő értékelése pedig mind nagyobb területen teszi úgyszólván kötelezővé az effajta értékek megbecsülését. Igen értékes segítséget nyújtott e téren is a védetté nyilvánítás lehetősége, sőt kötelessége. Reméljük, így nem ismétlődhetik meg többé az Ernst- gyűjtemény esete. Ezt, tudvalevőleg, mivel az államtól annak idején nem sikerült megfelelő árat kapnia, elárvereztette tulajdonosa; a darabok, köztük irodalmunk történetének is igen értékes ereklyéi, szétszóródtak s nagyrészt nyomuk veszett. A magángyűjtés ugyan erősen megcsappant, de közgyűjteményeink anyaga örvendetesen megnövekedett, a gyűjtés köre lassan bár, de kiszélesedőben van. Vidéken is növekszik az idevágó tárgyak iránti érdeklődés s kutatóink munkái közt találkoPetőfi Sándorról készült daguerrotypia, 1845 28
