Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Irodalom, képzőművészet, színház" - Földényi F. László: Horst Janssen művei a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Földényi F. László HORST JANSSEN MŰVEI A PETŐFI IRODALMI MÚZEUMBAN (1996. október 10. csütörtök) Egy jó, de nem igazán jelentős művész alkotásai - hibátlanok, nehéz rajtuk bármi kivetnivalót találni. Csupa energiaforrás valamennyi rézkarc, litográfia és fametszet. Ha rájuk nézek, nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy aki ezeket a műveket készítette, munka közben bizonyára olyan állapotba került, amit, az alkimisták szó- használatával, az érzékek misztikus házasságának szoktak nevezni. Másként fogalmazva: a kábulat és az önkívület állapotába. Pedig, ha alaposan megnézem a kiállított műveit - s nehéz nem elmélyedni bennük, hiszen a gazdag részletek ezt megkövetelik akkor olyan alaposságnak és körültekintésnek a nyomait fedezem fel rajtuk, amely a kábulatnak látszólag ellentmond. Hihetetlen precizitás jellemzi valamennyi munkáját. Ám ez nem az imitáció pontosságára vagy az adott téma realisztikus gazdagságára vonatkozik, hanem arra, ahogyan, megszállott alkimistaként - a látvány alkimistájaként - az egyik vonalat a másikhoz kapcsolja, az árnyalatokat elosztja, az arányokat számítgatja, a részleteket gazdagítja, vagy éppen redukálja. így jut el végül oda, hogy képei olyanná válnak, mint a feszített víztükör. Még egy gesztus vagy kézvonás, s az egész összeroppan, szétesik. Janssen szinte mágikus képességgel rendelkezik, hogy a technikai kivitelezést olyan tökélyre fejlessze, hogy végül éppen erre ne kelljen figyelni. Helyette inkább arra a kaotikus örvénylésre, amely ezeket a képeken mindent fenyeget. És mindennel szembe is szegül. A technikai tökéllyel és precizitással is. Ezzel tudom magyarázni azt, hogy a művek bármely részletébe feledkezzem bele, máris ott örvénylik benne a többi részlet is. A részletek túlnőnek önmagukon, s mindent bekebeleznek. És közben egymással is szembeszegülnek, s ráadásul az adott kép egésze ellen is lázadnak. Janssen önarcképei - mert a legszívesebben önarcképeket készít - a folytonos keresésről árulkodnak. Miközben állandóan saját arcának a titkait kutatja, magának a lezárhatatlan és soha véget nem érő keresésnek is példáját kínálja. Ez a mániás keresgélés Baconra is jellemző. Bacon azonban eleve pontosan tudja, mit akar megA kiállítást Földényi F. László nyitotta meg (1996) 157