Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Porkoláb Tibor: „Üldözöttje a hatalomnak” Egy fejezet a Jókai-regényből

ugyanis pontosan tisztában vannak azzal, hogy az elbeszélt élettörténet csakis akkor illeszkedhet tökéletesen a közösségi narratívába, ha a hős halála valamilyen módon összefüggésbe hozható a nemzet ügyének tragikus bukásával. Hiszen maga Jókai deklarálja szoboravató orációjában: Magyarország elbukásával Petőfinek az egész élete be volt fejezve. Számára ezen a planétán többé nem lehetett hely.31 Ezt a tételt ismétli meg centenáriumi szónoklatában Rákosi Jenő is: Tudatos végzetszerűséggel halad a pályáján [...] annyira összeforrott, annyira egy volt a magyar üggyel, hogy mikor a magyar ügy elbukott, Petőfinek is el kellett esnie.32 A hősi (csatatéri) halálnak legfeljebb az öngyilkosságba, illetve az őrületbe való menekülés lehet hiteles és vállalható alternatívája. Gyulai Pál Vörösmartyjánál például senki sem érezte mélyebben hazája szenvedését. Kedélye föl volt dúlva, mint a haza földje, mint az alkotmány, mint a nemzetiség.33 A haza és a költő sorsának megrendítő párhuzamára épül Beöthy Zsolt Vörösmarty-emlékbeszéde is: „a forradalom katasztrófája romba borította nemzeti életünket s a romok Vörösmartyt is eltemették.”34 A ,Jókai-regény” főhősének ugyancsak ez a sors jut osztályrészül: „Nem volt Haza, nem volt Magyarország. Összeomlott, s mindnyájunkat odatemetett a romjai alá.”35 A túlélés vétkét korrigálni igyekvő „Jókai-regénynek” egy halálos alternatívával kell szembesítenie a nemzet ügyének immár végleges bukására ráébredő36 főhőst: „A világosi katasztrófa után az én életem is be volt végezve. A nagy óriás, a megálmodott dicső Magyarország széthullott atomjaira: a nagy emberek mind porszemekké lettek. Én is egyike voltam ezeknek a név nélküli, sűlynélküli, célnélküli porszemeknek. Itt volt a minden végnek a vége! [...] Vagy a bitófa, vagy az öngyilkosság. - Huszonnégy éves voltam. És halott!”37

31 Uo„ I, 291.

32 Rákosi Jenő szavait A Petőfi-centenárium ünnepségeirő\ beszámoló Havas István idézi. Közli: Margócsy, 1988, 156-157.

33 Gyulai Pál, Vörösmarty Mihály = Uő, Emlékbeszédek, I—II, Bp., 1902,1, 330.

34 Beöthy Zsolt, Vörösmarty Mihály = Uő, Romemlékek, I—II, Bp., 1923, I, 194. Egy későbbi példa: Schöpflin Aladár szerint Ady Endre utolsó hónapjaiban éppen úgy érzi magát, mint Vörösmarty, mikor a Vén cigányt írta. Schöpflin Aladár, Ady igazsága, Nyugat, 1920,1, 127.

35 Jókai miskolci pohárköszöntőjét először a Borsodmegyei Lapok (1883. dec. 23.), majd később Dobrossy István közli. Az idézet lelőhelye: Dobrossy István, „Nekem Miskolc második szülővárosom ” Jókai Mór második miskolci látogatása 1883-ban, Napjaink, 1980/5, 33.

36 „Öcsém, be édesdeden alszol - mondá Nyáry -, Dembinszky serege szét van verve; - vége mindennek! Milyen álom és milyen ébredés! A halálra ítélt ébredése ennél nem iszonyúbb, ki családja körében álmodta magát, s kit azzal ébresztenek fel, hogy vár a halottas szekér! E pillanat emlékeinek leírását megtagadja tőlem a szív, megtagadja a kéz; annyit mondhatok, hogy ez beillik ’kóstolónak az örök kárhozatból’!” - olvasható az Életem legszomorúbb napja című „naplótöredékben”. L. Jókai, 1886,1, 44. A „Jókai-regény” e kulcsfontosságú (lélektani) szituációjának megfelelő poentírozásáról a szembeállító és hasonlító szerkezet, valamint az elhallgató-sejtető technika gondoskodik. Az elhallgatás retorikai alakzata a drámai pillanatokat átélő hős személyiségválságára (és ezen keresztül a katasztrófa apokaliptikus arányaira) hívja fel a figyelmet.

37 Jókai, 1972, 103-104. Ahogy Milbacher írja: „A forradalom után kötelező volt legalábbis félhalottnak lenni [... ] A kritikai hagyomány nem tud mit kezdeni a túlélőkkel”. Milbacher Róbert, „földben állasz mély gyököddel" (Vörösmarty és Arany életművének pórias hagyománya), PhD-kézirat, Szeged, 1998, 141. A hős halála azonban nemcsak szükségszerű következménye, hanem figyelmeztető előjele is lehet a nemzeti tragédiának. Például - Berzeviczy Albert szerint - Lévaynak „a Gondviselés abban is kedvezett [...], hogy szemeit éppen akkor hunyhatta le, amikor még nem volt megpecsételve hazánk sorsa". Berzeviczy Albert, Megnyitó beszéd az Akadémia ünnepi Lévay-ülésén, Akadémiai Értesítő, XXXVI, kötet, 432. füzet, 1925, 315. Krúdy Gyula - nosztalgikus Jókai-képet konstruáló - retorikus kérdése is a Trianon-szituáció felől fogalmazódik meg: „nem a végzet különös jutalma, hogy akkor költöztette el a nemzet költőjét a hazából, mikor az még hatalmas és boldog volt?” Krúdy Gyula, A magyar milliomos = Uő, Irodalmi kalendáriom, szerk. Barta András, Bp., 1989, 175.

91