Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Praznovszky Mihály: Álom és valóság között Egy Krúdy-hős sorsa 1849 után

című novella főszereplője Szomjas Pál is. Több novellájában visszatérő motívum lesz Volk Irma, a honvédnak állt leány, Krúdy Kálmán állítólagos szerelme, akit az osztrákok később agyonlőttek.

Krúdy Gyula egyértelműen romantikus hazafit, nemesi ellenállót formál nagybátyjából. „Kalandor vagy hős” - teszi fel a kérdést, s a válasz természetesen az, hogy mindkettőből volt benne valami. Az álmok hősében a nógrádi nemes fiú így fakad ki sorsát fájlalva: „Ki vagyok én? Bujdosó, kalandor betyár! Miért vagyok az? Mert gyűlölöm hazám ellenségeit, meg mert kedvem van a veszélyes, kalandos élethez!... Én vagyok az ördög! Az ördög, akitől minden áruló, kém, pecsovics álmában retteg.”12 Mennyire összecseng ez az Al-Petőfi egyik szereplőjének kifakadásával: „Magyarországon vagyunk, ahol most mindenki álarcban jár. A forradalom árulói hamisítják a honfibút, míg az igazak börtönökben szenvednek, külországokban bujdokolnak, vagy az éjszakai országutat lappangva róják.”13

Ez lenne tehát a bujdosóiét személyes meghatározottsága. Máshelyütt Krúdy Kálmán sejteti, hogy ő nem magányos hős, egy egész országra kiterjedő összeesküvés fontos embere. így szól az otthonülőkhöz. „A forradalom nem halt meg. Tovább folyik az erdőkben, hegyszakadékokban... Azt üzenik, hogy csak még egy kicsit tartsuk magunkat. Élesztgessük a hamu alatt a forradalom tüzét. Készen legyen mindenki...”14 15

Egy kései, már említett 1928-as eredetű írásában, amely A kandúr címet viselte - utalva Krúdy Kálmán egyik álnevére - igen erőteljesek az áthallások a Trianon utáni helyzetre, egy önmagát vesztett ország ifjúságának cselekvési lehetőségeire, amelyek bizonyos eseteiben és módszereiben afféle illegális politikai eszközrendszerként is értelmezhetők, s amelyeknek történeti lehetőségeit éppen az 1849 utáni események példázzák. „Kandúr volt az utolsó úri betyár, valódi nevén Krúdy Kálmán, a nagyapám testvér- öccse, akinek kalandjairól volt szeretném már írni, de nem árt, ha mostanában, szüret idején, a trianoni furcsaságok korában megidézzük a cifra szűrös, gerillás, garibaldis alakját a messzi múlt időkből, amikor a keserves magyarság a szabadságharc leveretése után mindenféle olyan kalandokon törte fejét, amely kalandokhoz manapság is kedvök volna a fiatalembereknek... A történelem ismétlődik Magyarországon; végzetünk, kedvünk, dalunk és szívdobogásunk mindig a dicső múlt időké volt, de talán sohase annyira, mint az örvénylő sír e jelenésben.”13

Az üldözői elől mindig elmenekülő Krúdy Kálmán az idő múlásával végül is belefáradt az egyre reménytelenebb, kilátástalanabb harcba. Egyik betyártársa, egyértelműen kimondja. „Hát te hiszed, hogy valamikor eljön még Klapka vagy Kossuth? Soha többé. Meghalt már ez az ország, meghalt a szabadság örökre... unom már az itthon való bujdosását, az örökös ret12 Az álmok hőse, 356.

13 Krúdy Gyula, Ál-Petőfi = Aranyidő, sajtó alá rend. Barta András, Bp., Szépirodalmi, 1978, 204.

14 Az álmok hőse, 359.

15 Krúdy Gyula: A Kandúr = A XIX. század vizitkártyái, sajtó alá rend. Barta András, Bp., Szépirodalmi,

1986, 375-376.

108