Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
T. Erdélyi Ilona: Világos után - a bukás és az újrakezdés reménye
Nem tudott dolgozni. „írni tudnék, mikor sétálok, de ha leülök az asztalhoz, már nem tudok.”73 A munka Vörösmartynak sem ment. 1850 decemberében, amikor Újfalvy Sándornak beszámolt, helyzetéről írta, hogy bár nyugodtabb, de: „Az irodalommal még nincs erőm foglalkozni. A legközelebbiekről nem akarok, egyébről pedig nem vagyok képes írni. Nehéz kitalálni s hozzálelkesedni a tárgyhoz, melyről írni kéne.”74 Erdélyi is úgy érezhetett, mint Vörösmarty vagy Arany: ami nagyon fáj, arról hallgat. „Lengyelországot meg tudtam siratni, Magyarországot nem. Az én levegőm elfogyott, mi vinné hát énekemet.” Egyedül az irodalomba vetett hite és kálvinizmusa tartotta benne a lelket: „És mi az az én hitem? Találja ki és ki is fogja találni minden, ki tudja, hogy mi volt az én lelkemnek alapereje, szerelme... Mint költőnek, hamarább jött gondolatom hazáról, mint leányról. Elhatárzó befolyással működött lelkemre az, mi 1830-31-ben a Visztula partján történt: néhány szellemes gondolatot világ elé is bírtam bocsátani róla s most panaszkodni magunk ügye felett még folyvást nem tudok. Szóval: soha ki nem fogy lelkemből a hit. Ez az én erőm.”75 Egyéb munkára sem volt lehetősége. Legfeljebb nevelőnek mehetett volna. Henszlmann Imre Szigligetre ajánlotta kiskorú növendékek mellé. Harminchat évesen ment volna el újra „instruktor úrnak”? Inkább maradt szegény remetének, „templom egerének”.76 Amikor pedig ismét felébredt benne az érdeklődés a világ iránt, elővette azt a két könyvet, amelyeket fél évvel korábban, Pestről menekülve vett magához. Erdélyi Jánost, mint nemzedéke több tagját, az elméleti gondolkodás, a helyzet reális felmérése, a világra nyitottság és az idegen nyelvek ismerete jellemezte. Még 1849 januárjában is olvasott külföldi lapokat.77 így az sem meglepő, hogy amikor Pestről menekülnie kellett - talán az esetleges tanulságok levonása, a kitekintés lehetősége reményében - két politikus könyvet választott. Haraszthy Ágoston Éjszakamerikai utazás című 1844-ben Pesten megjelent kötetét, valamint az olasz forradalmár és francia emigráns, Andrea Luigi Mazzini, ill. André Louis Mazzini De VItalie dans ses rapports avec la liberté et la civilisation moderne című két kötetes művét (Leipzig, 1847). Haraszthy könyvéről nem volt jó véleménnyel. Nagyobb figyelemmel, sokat elmélkedve olvasta a „felforgató és antiitaliano” írását, ahogy névrokonát a nagy hazafi, Giuseppe Mazzini jellemezte. Erdélyit, akinek volt érzéke a művek lényegét sűrítő mottó iránt, már Mazzini „jelszava” is megragadhatta: „Et cognoscetis veritatem / et veritas vos liberabit.”78 (Joan.VIII.31.) „Bibliás” ember volt. Hitt a megismerés és az igazság felszabadító erejében. A kényszerű tétlenségben és magányban pedig még nagyobb erővel visszhangzottak benne az olvasottak.79 Nála is, miként Keménynél, feltámadt a forradalom bukása után a „recollectio” igénye és a társadalmi kérdések iránti érdeklődés, mint a franciáknál, olaszoknál, ahogy arról az említett külföldi kollégák szóltak. Erdélyi fokozott érdeklődésére az a bőséges jegyzetelés utal, amellyel olvasmányát kísérte. 73 ET, 1. 12o/a 74 L-B, 447. 75 ET, 1,128/b. 76 EJL, II, 21. 77 Szilágyi Sándortól kért külföldi újságokat: EJL, I, 340. 78 Lásd az 1. jegyzetet. 79 Haraszthy és Mazzini kötetét Erdélyi 1850. január 16-án vette kézbe és február közepéig olvasta, illetve az utóbbit jegyzetelte. L. ET, 1.
