Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
T. Erdélyi Ilona: Világos után - a bukás és az újrakezdés reménye
Mazzini fejtegetései társadalmi kérdésekről, politikáról elgondolkoztatták, alkalmat adva néhány gondolata kifejtésére. Szembesült múltával és a jövővel, s ezt az egész magyar társadalomtól is elvárta. Régi, igaz barátjának, Vachott Sándornak írta az „önismeret” szükségességéről 1850 áprilisában: „Ideje volna, hogy nehány fejünkön történt tapasztalás okosabbá vagy épen ildomosabbá tenne bennünket, mert bolondnak is lenni még a szerencsétlenség mellett, utolsó elkárhozat”. Szemrehányást tett magának, amiért nem lépett fel határozottabban a „bolondokkal” szemben. „Mondd meg nekem immár, - folytatja levelét - ne bántson-e furdalat engem, midőn kezemben lévén mindig a toll nem írtam, midőn sok dologban keserűn kell tapasztalnom, mennyire volt igazságom, s politikai s irodalmi dolgokról legfeljebb a körben vitatkoztam... Emlékezz magadra, Szemere Bertára és az egész magyar közönségre... De ezek mind késő vádakozások. Hidd el, nagynak nézetni a volt magyar közönség által, csak féldicsőség. Talán egyetlen mélyebb belátású ember sem volt nálunk méltatva, ezt ne rólam is értsd, mert most politikáról beszélek, én pedig politikus nem voltam.”80 Levele nála ritka szubjektív vallomás, még abban is, ahogy elhárítja a félreértés lehetőségét, nehogy úgy érthesse Vachott, mintha bántotta volna a mellőzés. Szemrehányást tett magának az elszalasztott lehetőségek miatt, mert ahelyett, hogy tett volna, csak vitatkozott, beszélt és írt. Hasonlót élt meg, bár sokkal indulatosabban fogalmazott 1849 végén Proudhon, amikor mellét verve szánta-bánta, hogy társaival együtt nem kísérelték meg megváltoztatni az események menetét, mint Mme Mélonio idézte őt: „.. .je n’ai pás été un láche... j’ai été... un imbécile.” Még keményebben ítélt Tocqueville, szidva önnön hibáikat, gyermekes reményeiket, lelkesedésüket, amelyekkel elrugaszkodtak a valóságtól.81 Kiábrándult volt Erdélyi is, amikor a közelmúlt eseményeit értékelte: „Elvet a legszélesebb liberalismusig meg lehet vala tartanunk, ha el nem legénykedjük magunkat.” A forradalmat azonban, bár nem értett egyet az áprilisi fordulattal, nem tagadta meg. 1849^19 „csillag” maradt számára: „Mégis mégis a fény, mely mult éveinket, mint csillag a vidéket, változatlanul jegyzi, bár hideg, mind a mellett hazafias melegben tartja kedélyünket.”82 És ismét megjelenik az önismeret igénye, a múlt és jelen szembesítésének kötelessége. Ez igazíthat el minket a jövőben, mert az igazság megismerése a jövő záloga. Szép és pontos képpel illusztrálja gondolatait: „...de az, immár, mint történet áll hátunk megett, s ha a jövőt a múlttal szembe állítjuk, talán meglátjuk bennök magunkat, mint két tükör között a bálra öltözködő.”83 Az újrakezdés kísérlete A Pestről jövő híreket Erdélyi az önismeret, a tisztánlátás igényével követte. Ezek elszomorították, elkedvetlenítették, de az irodalomba vetett hitét, mely az ő „megtartó ereje”, nem adta fel. Várta a Pestre való visszatérés lehetőségét. Noéhoz hason80 EJL, II, 19. 81 L. Mme Mélonio előadásának szövegét. 82 EJL, II, 19. 83 Uo. 80
