Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
T. Erdélyi Ilona: Világos után - a bukás és az újrakezdés reménye
László, Teleki Sándor, Pulszky Ferenc, Szemere Bertalan, Samarjay Károly, Egressy Gábor, Kerényi Imre és Rónay Jácint. (Legtöbbjük később hazatért.) Áldozatok is voltak: az erdélyi harcokban esett el Petőfi Sándor és Vasvári Pál. Sok írót internáltak, köztük Kemény Zsigmondot, Csengery Antalt, Gaal Józsefet, Kazinczy Gábort, Fényes Eleket. Börtönben ült Czuczor Gergely, 1852- től Sárosi Gyula és Vachott Sándor. Pap Endre 1851-ben meghalt. A megmaradónak is „kompromittáltak” voltak, tehát üldözendők és üldözöttek lettek. A „mozgás”, a menekülés Az 1830-as években a „mozgás” pozitív töltésű fogalom volt, amely nagy előrevivő változásokkal kapcsolódott össze, mint arról korábban szóltunk.14 1848 júliusától, a délvidéki harcok megindulásától kezdve azonban negatív jelentést kapott: összefonódott a hadak mozgásával, a pusztulással, a Pest- Buda megszállását követő, ide-oda hullámzó, fejvesztett meneküléssel. Egressy Gábor, Hunfalvy Pál és Rónay Jácint az eseményeket két azonos jelentésű szóval, a „népköltözéssel”, illetve „népvándorlással” jelölte.15 1849-ben két tömeges, drámai menekülésre került sor: január elején és július első napjaiban. A menekülők szenvedéseit hitelesen mutatják be a korabeli - nem szépírói - beszámolók. Az első hullám Pest-Buda kiürítésével, 1849 január 4-e után indult meg, amikor az osztrák seregek, Windischgrätz herceg csapatai a város határában álltak. A kormány is elhagyta a várost és Debrecenbe költözött. Kánya Emília visszaemlékezése szerint: „Minő hangulatot keltett ez, milyen szerencsétlenek voltunk... Ez meg éppen eltemette nem csak a győzelemben való hitet, hanem még ennek a reményét is... És milyen kegyetlenül erős telünk is volt! Soha nem értem ilyent!” Majd így folytatta: „Január 5-én jókor reggel siettünk ki a vasútra... A mi vonatunk volt ezúttal az utolsó, mely kiindult Pestről. Utánunk felszedték a síneket. Soha se felejtem el ezt a siketítő zajt, hajszát a pályaudvarban, a termekben! Halálra ijedt arcokkal rohantak el mellettünk az emberek, taszigálva egymást kíméletlenül, mintha az ellenség már lábunk nyomában volna. Rám is rám nehezedett a halálos aggodalom dermesztő kábultsága.”16 Többen is beszámoltak erről, például a honvédseregben harcoló báró Podmaniczky Frigyes: „Január 6-án indultunk Irsáról csikorgó hidegben. Legénységünk legnagyobb részének még csak ködmönt vagy más meleg holmit sem tudtunk szerezni, annyira fejveszett volt akkoron minden.”11 A menekülőket a 25 fokos18 hideg, a csontig hatoló fagy, a havazás, a fejetlenség, a káosz kínozta, de melengette őket a remény, hogy a honvédseregek győzelme visszasegíti őket otthonaikba. 14 A „Bewegung” a Junges Deutschland néven ismert írói mozgalom egyik jelszava volt. 15 „Népvándorlás”, „népköltözés” 1. Hunfalvy Pál, Napló, 1849-1849, szöveggond., bev. és jegyz. Urban Aladár, Bp., Szépirodalmi Kiadó, 1986,179,181, 292.; Egressy Gábor Törökországi naplója, 1851, Pest, Reprint kiadása: Terebes kiadó, 1998. 2. és Rónay Jácint, Napló (Válogatás), sajtó alá rend., utószó Hölvényi György, Bp., Pannonhalma, Magyar Egyháztörténeti Munkaközösség, 1995. 16 Kánya Emília, Réges-régi időkről, szöveggond. Fábri Anna és Kiss Bori, Bp., Kortárs Kiadó, 1998, 94-95. 17 Podmaniczky Frigyes, Egy régi gavallér emlékei, Bp., Helikon Kiadó, 1984, vál., szerk. és jegyz. Steinert Ágota, 272. 18 A fok meghatározása Réaumur francia természettudós beosztása szerint értendő, a fagypont (zérus) és az általa meghatározott forráspont (80 fok) között.
