Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
T. Erdélyi Ilona: Világos után - a bukás és az újrakezdés reménye
A háború borzalmaival való találkozást, az első igazi és sokkoló megrázkódtatást a budai vár tizenhat napig tartó ostroma és a felszabadítása utáni látvány jelentette a pestieknek, akik tömegesen tódultak május 22-től a Duna túlsó partjára. A látottak szerteoszlatták a győzelem adta eufóriát. A tudós pap, a mindig objektív Rónay Jácint így írta le élményeit, amikor a várban őrzött szerzetestárs, Czuczor Gergely kiszabadítására sietett. „És itt, a küzdelem képe állt előttem, oly véresen, oly irtózatosan, hogy még most is elborzadva gondolok Buda ostromára... itt sebesültek hevertek vértócsában sóhajtva, magyar, német, horvát, cseh, morva, kik az életben itt találkoztak először, s megölték egymást... az idegenek nem tudták, miért kell meghalniok, s a magyarok nem tudták, miért nem szabad élniök?... Itt sebesülteket raktak szekérre, amott holtakat hánytak fel, mint kévéket!... A falak, minthacsak golyózápor hullott volna a haragos égből, átlyuggatva meredeztek, s nem egy véres kéznyomot láték azokon,... alattok pedig egy ifjú vagy korosabb ember, tán családapa tetemét, ki a hideg kőhöz fordult irgalomért... Hát ily olcsó az emberélet! Hát ily drága a nemzetek élete?”19 A felszabadult Budának, amelynek ostroma véres áldozatokat követelt, nem sokáig örülhetett az ország, mert néhány héttel később, július elején az egyesült orosz-osztrák erők, május 30-a óta a rettegett Julius von Haynau táborszernagy főparancsnoksága alatt, ismét fenyegették a várost. A „békét”, a „pacifikációt” az a Haynau kínálta, aki Brescia lakosainak lázadását véres kegyetlenséggel torolta meg. Szándékait már Győrben, június közepén kibocsátott proklamációjában tudtul adta. A megfélemlítést szolgálta, mert mindaz pontokba volt szedve, ami miatt hadi törvényszék elé kell vagy lehet állítani a „megtévedt” polgárokat.20 Ezek után, aki csak tehette, elhagyta a várost. Pest kiürült. Elhagyták Pest-Budát a „bűnös” írók is. Arany János szavaival: „Szűnj meg panasz: ne háborogj szív. / Bűnöd csak egy volt - az erény!”21 A menekülést igazolta az idő: a „futással” életet nyertek, így Erdélyi János is, akit „Csakhamar a császári seregek bevonulása után” kerestek.22 Sebestyén téri szállását a „fiscus” lepecsételte, bútorait lefoglalta. Erdélyinek jó oka volt a menekülésre: 1848 június 1-jétől a Nemzeti Színház igazgatója, 1849 májusától a Respublika című „ultraradikális” lap szerkesztője és a „lázító” Riadó című vers szerzője volt. Erdélyi igazgatósága alatt mutatták be Rossini Teli Vilmosát és Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című „krónikás drámáját”. Mindkettő nagy siker volt, mint a Nemzetőr november 30-i száma írta, mert: „... egy húron pendül a kor mostani viszonyaival.”23 Az elbizakodott hódítók értelmetlen bosszúszomját Czuczor Gergely, a bencés pap, a Riadó című vers írójának sorsa mutatja. Mind a kétszer Pesten maradt, mert, mint mondta, „nem hagyhatom itt prédának a szótár iratait, annyi év, annyi munka és fáradalom eredményét!” Ezért súlyosan bűnhődött. Windischgrátz 19 Rónay, i. m., 57. 20 Nagy haszonnal forgattam Berzeviczy Albert művét: Az absolutismus kora Magyarországon, 1849-1865, Bp., Franklin Társulat, 1922, Haynauról I. 107-112. 21 AJÖM, I. Kisebb költemények, sajtó alá rend. Voinovich Géza, Bp., Akadémiai kiadó, 1951.,80-82. 22 Nádor Ferenc levele: 1949. december 6. Erdélyi János levelezése, sajtó alá rend. T. Erdélyi Ilona, Bp., Akadémiai, 1962,1, 353. A továbbiakban: EJL 23 Herényi Ferenc, A régi magyar színpadon, Bp., Magvető, 1981, 541. 70
