Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Francesco Guida: Forradalmak és forradalom utáni csalódások a XIX. és XX. századi Itáliában
Francesco Guida Forradalmak és forradalom utáni csalódások a XIX. és XX. századi Itáliában Nem irodalom-, hanem történelemtanár vagyok, épp ezért nem az 1848-49-es forradalmi mozgalom vereségét követő irodalmi fejlődésről fogok beszélni, hanem megpróbálom némileg megvilágítani, mi jellemezte azon hazafiak életérzését, akik átélték a felkelést, az utcai harcokat, és megtapasztalták a nép lelkesedését, magát a forradalmat. Remélem, el tudom majd magyarázni, hogy az egységes állam létrejötte után milyen lelkiállapot jellemezte a hazafias érzelmű értelmiséget. Végül pedig szeretnék néhány szót szólni a XIX. századi forradalom utáni és a II. világháború utáni, szintén Itáliában elterjedt gondolkodás- mód helytelen összehasonlításáról. Mikor 1848-ban maga IX. Piusz pápa is elismerte az itáliai fejedelemségek alkotmányát, az olasz nép lelkesedése óriásira nőtt. A pápai állam, mely nem volt tagja a Szent Szövetségnek, de annak ideológiai jelképét jelentette, maga is alkotmányos állammá vált. A politikai gondolkodó Vincenzo Gioberti évek óta küzdött egy olyan olasz konföderációért, amelyet a pápa irányít, ezzel ellentétben Mazzini és követői egy egységes nemzetállam hívei voltak. Ok a nemzeti ügy győzelmének érdekében olyan uralkodókat próbáltak megnyerni, mint a szardíniái Károly Albert, később azonban visszatértek a római és a velencei köztársaság oldalára miután kiderült, hogy a Savoyai-ház érdekei eltértek az olasz népétől. Az Ausztria ellenes felkelés Bécsben, Prágában, a német térségben és főleg Magyarországon jelentkező problémák ellenére valamennyi olasz hazafi, az összes itáliai állam forradalma volt. Hamarosan „a kettős Szicília királya”1 és a pápa kiléptek az Ausztria ellenes szövetségből, kevéssel ezután pedig Radetzky győzelme Custozzában alapvetően megváltoztatta a helyzetet. Néhány hónap hiányzott még, hogy a Risorgimento mozgalma megbukjon, de az első csalódások már nyugtalanították mindazokat, akik egy új világról álmodtak külső uralom és abszolutizmus nélkül. Természetesen a polgárságra gondolok, nem pedig a paraszti tömegekre, akik kívül maradtak a forradalmi mozgalomból, s gyakran a monarchiákat és a tradicionális hercegségeket támogatták. 1 1 I. Ferdinánd, Nápoly-Szicília királya 1860-ig viselte ezt a címet. (A szerk.) 46
