Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
II. Ünnep és nyelv - Rákay Orsolya: A magyar nyelv ünnepe? A Marczibányi-jutalom első két kiosztása
fel. A „nemzeti elbeszélések", e kollektív narratívumok véleményük szerint hasonló szerepet játszanak a nemzetek azonosságtudatának felépítésében, mint a self-narratívumok az egyéni identitás kialakításában.26 A nemzetek kialakulásának és a nacionalizmusnak a kutatói viszont úgy gondolják, hogy ezek a történetek nem maguktól, az események egymásutánjára való spontán és objektív emlékezés útján jönnek létre, hanem több-kevesebb tudatossággal meg kell őket alkotni, és e folyamatban jelentős szerepet játszik egy már meglévő „nemzeti énkép", amit a „valódi múlt" feltárásával az illető hazafi illusztrálni szeretne. Ezért elég gyakoriak a „bányászati" metaforák (a magyar irodalom történetében is, gondoljunk például Kármánra vagy Bessenyeire), mivel ezek már meglévő természeti értékekre utalnak, amelyeket csak napvilágra kell hozni ahhoz, hogy felhasználhatóak legyenek.27 1 821-ben Sztrokay Antal úgy kapcsolja össze a nagy példákat a nyelvvel, hogy az ilyen módon felértékelődött nyelv lesz az, ami az időt legyőzve a nemzetnek a halhatatlanságot, sőt a megdicsőülést biztosítja: azért kell ápolni és óvni, mert ez az ősöktől fennmaradt legfőbb kincs, mely által ők „a Dicsőségnek kárpitain túl hatván (...) paradicsomot szereztek, s ennek hantjait vérökkel áztatván" az utódaikat e paradicsom jogos örököseivé tették.28 Ahogy Anthony D. Smith írja29, ahhoz, hogy a nemzet olyan dicsőséges sorsra törekedhessen, melyért polgáraitól elvárhatók bizonyos (jelentős) áldozatok, először meggyőzően ábrázolni kell ezt az egyelőre idézőjeles „nemzetet" egy méltó és egyedi múlt újrafelfedezése és kisajátítása segítségével. A közösségi múlt „lerakóhelyén", „kincsesbányájában" összegyűjtött építőanyagokat bizonyos szabályok szerint kell összeállítani. Túl bizonyos „tematikai" és „műfaji" törvényszerűségeken (például hogy használható múlt leggyakrabban "hősi múltból" válik és a saját történelem birtoklása valamilyen módon az eposz műfajával áll kapcsolatban, akár úgy, hogy valódi irodalmi eposz jelzi a nemzeti nagyságot, de akár úgy is, hogy maga a történelem ölti fel az eposz formáját - e két változat gyakran együtt is szerepelhet), e kialakított használható múltnak három alapvető, nélkülözhetetlen feltétele van: az autentikusság, az inspiráció és az újraértelmezhetőség30. Az autentikusságot Smith többek között úgy érti, hogy a múltnak jól dokumentálhatónak, meggyőzőnek, hihetőnek kell lennie, azt az érzést kell keltenie az emberekben, hogy ez az ő saját történetük, nem kívülről behozott, idegen, irreleváns konstrukció. E relevancia-érzés biztosítja részben a második követelményt is, azaz a „használható" múlt azon tulajdonságát, hogy inspirálni tudja a közösség minél nagyobb részét, s így szolgálni tudja mai szükségleteiket és céljaikat. Maga a magyarázó folyamat lesz tehát itt is a megértés (és a megértetés) tere, mint a hermeneutikában. Az „idegen", „érthetetlen" és így nemcsak félelmetes, de „használhatatlan" eseménysor a kiválasztás és az összeállítás révén nyer jelentést úgy, hogy felismerjük az összeállítás mintáját, a „műfajt", és ez segít hozzá a részek értelmezéséhez, értékeléséhez, mondja Hayden White.31 Idézett tanulmányában Palmer is azt írja, hogy Jézus, megismételvén és újból kijelentvén a régebbi szövegeket, egyszersmind meg is magyarázza őket és rajtuk keresztül önmagát. Ahhoz tehát, hogy e régebbi szövegek „jelentése" (amely így még nem valódi jelentés) megnyilvánuljon, „egy külső tényezőre van szüksége, Krisztusra"32. Az anyanyelv így - a „közönséges nagy Lélek", a nemzet halhatatlan lelke, paradicsoma, üdvösségének és ugyanakkor önazonosságának záloga - ugyanúgy a történetet lehetségessé tevő „szent fonal", mint ahogy bizonyos értelemben a Megváltó a megváltás történetét összetartó, e történet elmondását lehetségessé tevő és így értelmezhetőségét biztosító 72
