Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
II. Ünnep és nyelv - Tverdota György: Az emlékbeszéd, mint a kultikus és a kritikai beállítottság és nyelvhasználat közötti átmenet modellje
jöhető vád alól eleve felmenti;... mint nyelvhasználat pedig túlnyomórészt olyan (magasztaló) kijelentésekben ölt testet, melyeket sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet, mert részletes tapasztalati ellenőrzésükre nincs mód." Dávidházi a kultúra tágabb fogalomkörébe ezzel szemben olyan beállítódási módokat is besorol, mint „bizonyos szellemi vagy anyagi értékek mérlegelő, mértékkel élő, s kritikai ellenőrzésre igényt tartó tiszteletét, tehát részleges és feltételeket szabó odaadást." A kulturális nyelvhasználatot pedig úgy jellemzi, mint „olyan állítások előnyben részesítését, melyek a tapasztalati igazolhatóság igényének eleget tudnak, vagy legalább eleget akarnak tenni."2^ A József Attila-szakirodalom tartósan berendezkedett abban a sávban, amely a kultikust a kulturálissal, a feltétlen tiszteletet a tapasztalati igazolhatóság igényével többé-kevésbé sikeresen összeegyeztette. Ebben a sávban, az összeegyeztetés mértéke és módja szerint nagyszámú változat jött létre. E változatokat az adott keretek között áttekinteni nem tudjuk, csupán a skála két végpontját mutathatjuk be röviden. A haláleset időbeli távolodásával egyenes arányban szelídültek a halottkultusznak a közvetlen megrendülés okozta szélsőséges érzelmi megnyilvánulásai, s az életmű higgadt, szakszerű számbavételére egyre erősebb igény jelentkezett. Megindult a költő publikálatlan kéziratainak buzgó közzététele, köztük a zsengéké, a kevésbé fajsúlyos és eredeti ifjúkori műveké. Rendet kellett teremteni az életműben, ki kellett jelölni a fő hangsúlyokat. A kritika, majd később a filológiától a stíluselemzésig az irodalomtudomány apparátusa mozgásba lendült. A változás mindazonáltal megmaradt az eszközhasználat eltérésének szintjén. A kritikai és szaktudományos módszerek alkalmazása nem járt együtt a kultikus céloktól különböző szándékok megjelenésével. A diszkrétebbé váló kultikus beállítódás, a megritkuló kultikus nyelvi fordulatok mellett, a József Attila irodalom normákkal szembesítette az életművet, s állításait igazolni igyekezett. Csakhogy a kultusszal tartalmilag összhangban úgy találták az egyes szerzők, hogy a költő a kritikai normáknak maradéktalanul megfelelt, s az igazolt állítások egyértelműen pozitív tartalmúak, nem pedig bíráló célzatú- ak voltak. A kritika és a tudomány tehát létre tudja hozni ugyanazt az eredményt, amit a kultusz, csak éppen más módszerekkel él, és más hangot használ. Amit úgy is megfogalmazhatunk, hogy a tudományos és kritikai nyelvezetet a mélyebb rétegekben változatlanul ható kultikus beállítottság irányította, amelynek csak helyenként kellett árulkodóan a felszínre bukkannia, hogy könnyen felismerhető legyen. Ez az oka annak, hogy a nekrológoktól lassan elszakadó József Attila-irodalom termékei emlékbeszéd-szerűek, kegyeletes hangvételűek maradtak még jó ideig. A tendencia a József Attila-kultusz, a sajátos nekro-logika mind mélyebb rétegekbe süllyedése, a szakmai elemzés által történt mind erőteljesebb álcázódása volt, olyan mértékben, hogy a recepcióban résztvevők gyakran már tudatában sem voltak azoknak a gondolkodás- móddá szervesült kultikus beállítódási és nyelvhasználati módoknak, amelyeknek a gyakorlatban engedelmeskedtek. A kegyeletes beszéd másik véglete úgy jött létre, hogy a kritikai nézőpontok, részleges érvénnyel mégiscsak gyökeret vertek. Annak, hogy ezek a költő halála után egy évtizeddel nyertek teret, nyomós oka volt. A „fordulat éve" után berendezkedő új politikai rendszer közismerten jövőorientációjú, eltökélten optimista ideológiát, s erőteljes egészségpropagandát munkált ki. Ezáltal azonban ellentmondás keletkezett az általa vállalt—kisajátított költő műveinek jelentős része és a politikai fórumokon hirdetett értékek között. A konfliktus 93
