Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
I. Az irodalom ünneplése - Fábri Anna: „Egykor regényhős voltam ... ". Az irodalom kultusza Krúdy műveiben
fokozottan szüksége van a kultuszra. E kultuszt egyfelől a közönség (amely elsősorban női alakokban személyesül meg Krúdy regényeiben), másfelől, és talán elsősorban, az írók és költők maguk kezdeményezik és tartják életben. Krúdy azt sejteti, hogy a kultuszteremtés titkait részben elődeiktől, részben azonban irodalmon kívüli emberektől vették át az írók. így például a Krúdy- regények vissza-visszatérő hőse, Rezeda Kázmér a nagy szerencsejátékostól, Alvinczi Eduárdtól, illetve a szerelem kisebb-nagyobb papnőitől tanulja a hatáskeltés, a szertartásosság gesztusait, az írás rítusait azonban kizárólag íróelődei példái nyomán gyakorolja: „Fekete selyemsapkát tett a fejére, mikor elhatározta, hogy ismét felveszi az írók tollát. Apró betűkkel írt, mint Tóth Bélától vagy Gáspár Imrétől látta fiatal korában, akik már jóformán teljesen megszűntek érző és mindennapi emberi életet élni, elgörbült ujjú írók voltak, akik félelmetes rendszeretettel hajoltak papírosaik fölé. S egészen mindegy volt nekik, hogy odakünn tavasz van vagy tél. (Egy időben minden író Balzac Honoré szeretett volna lenni életmódjában is.) A mű, amelynek kidolgozásába fogott Rezeda Kázmér úr, ezt a címet viselte: Rudolf királyfi megjelenése Észak-Magyarországon."8 Az irodalom voltaképpen - Krúdy értelmezésében - az élet kiterjesztése (térben és időben, minőségben és mennyiségben) az olvasók, s olykor az írók számára, egyszersmind pedig társaság a magányosnak, menedék a mindennapi- ságtól szenvedőnek. Egy másik világ, ahová át lehet járni, amely élményeket, sőt emlékeket ajándékoz látogatóinak, de ahonnan - ahogy ezt az Őszi utazások Rezedájának története is mutatja - némelykor nehéz a visszaút. Krúdy sohasem titkolta a szélsőséges elirodalmiasodás (a donkihotizmus) reális veszélyeit, ezek hatják át A vörös postakocsi egész cselekményét, amelyet azután a regény egyik hőse, Bonifácz Béla az irodalom levegőjétől megszédült Dideri Dir leányainak tételesen is megfogalmaz: „Rettentő méreg az irodalom. Vérbajossá teszi a polgárokat és a polgárnőket, ha belekóstolnak. Az írók mind szélhámosok. Kinevezik királyi mesterségnek, a legdicsőbb foglalkozásnak a maguk dolgát. Holott tulajdonképpen senkinek sincs szüksége az irodalomra. Az emberek sokkal boldogabbak volnának, ha nem volna irodalom. Tovább is születnének, szeretnének és meghalnának. A nagy, gyönyörűséges Életnek semmi köze sincs az apró, sűrű betűcskékhez. Az írók, mint egy titkos szövetség, századok óta mérgezik az emberek lelkét, hogy maguk meg tudjanak élni. A meséik, dalaik mind arra valók, hogy nyugtalanságot, zavart idézzenek elő az emberi lelkekben. És ha egy családba beköltözött az irodalom édes mérge, ott nyomon következik a boldogtalanság. Az írók feleségei mind szerencsétlen asszonyok."9 Az íróregények (Rezeda, Bimy és Józsiás történetei) megmutatják, hogy mind az író, mind az olvasó (a közönség) érdekelt az (életpótlékot kínáló, sőt életvezérlő) irodalom presztízsének növelésében, sőt azt is, hogy e tevékenységben kölcsönösen támogatják egymást. Az egykori varázzsal teli világ emlékeit az irodalom őrzi, illetve teremti meg, s ezzel egyúttal a jelen értékeit, eszményeit is kijelöli. E feladatnak (e hivatásnak) sokszor gyakorlatias megfontolásokból, máskor pedig egyenesen kényszerből is igyekszik megfelelni. Krúdy az irodalom elközönségesedésének szentelt nagy regényében, a Hét Bagolyban elégikus felhangokkal vegyes (ön)ironikus tónusban, olykor pedig kíméletlen szarkazmussal jeleníti meg, hogy bár az irodalmi alkotás a kívülállók szemében „szent tevékenységnek" mutatkozik, valójában nem más, mint munka. Az író a modern (századvégi) világban felkent személyből mutatványossá vagy megrendelésre dolgozó iparossá, az egykori rajongó hívek tábora 52