Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

I. Az irodalom ünneplése - Fábri Anna: „Egykor regényhős voltam ... ". Az irodalom kultusza Krúdy műveiben

(sokszor már csak mások emlékeiben megőrzött) élményeket hivatott felidézni, mint a politikusoké vagy a városok (elsősorban a főváros) életében különös jelentősséggel bíró (mert egyezményes tájékozódási pontként szolgáló) boltok tulajdonosaié. Mindez éppenséggel azt a fontos szerepet is hangsúlyozza, amelyet az irodalom (egyáltalán a nyomtatott szöveg) a közös emlékezet, életismeret és világszemlélet kialakulásában betölt.

Különféle hivatkozásokban, utalásokban (függő és egyenes beszédben egyaránt), hasonlatokba zártan, idézetekben több száz író nevét őrzik a Krúdy-re- gények, s ekként hirdetik, hogy az irodalmi fikciót is áthatja az az irodalmias- ság, amely szerzőjük felfogása szerint az életet, illetve az életmagyarázatokat egy idő óta (mintegy száz éve) általánosan jellemzi.4 Holt és eleven írók, költők tömegéről történik említés e művekben, amelyekben alighanem ők alkotják a legreprezentatívabb „valós csoportot", az egykori és kortárs boltosok, színészek, vendéglősök, pincérek, zsokék és lófuttatók, a politikusok, valamint társasági urak és hölgyek népes seregében.

A narrátorok és a hősök egyaránt a magyar irodalom kisebb-nagyobb jelentőségű alkotóit emlegetik a legtöbbször,5 de a világirodalom legnagyobbja- ira (a francia, angol, orosz, spanyol és más irodalmak nagyjaira) is sokszor, és igen gyakran a kultusz nyelvén megszólalva hivatkoznak. Általában így hangzik el Cervantes, Shakespeare és néhány más Krúdy-kedvenc (mint például Puskin, Dickens, Turgenyev és Thackeray) neve, és az sem ritka, hogy némelykor közkeletű appellatívumok állnak nevük helyett: „a búsképű", „az avoni hattyú", „a sánta lord" stb. Nem kétséges, hogy a legfőbb irodalmi kultuszszemély Krúdy szemében Shakespeare volt, nemcsak azért, mert minduntalan fontos hivatkozási alapként tűnik fel regényeiben és elbeszéléseiben, s nem is csak azért, mert őt emlegette a leggyakrabban tárcáiban és más zsurnalisztikus műveiben, hanem azért is, mert nemegyszer már-már vallásos allúziókkal szól róla: „ő volt az egyetlen ember a földön, akinek olyan szeme volt, mint az Istennek, mindent látott."6 A nagyok és kiválóak mellett gyakran kerülnek elő olyanok, akiknek talán nem jutott hely a Parnasszuson, de népszerűségük, mint például Dumas pére-é kitartóan ostromolta az egeket, és olyanok is, mint Paul de Kock, aki valaha kedvelt szerző volt az unatkozó hölgyek körében, de

nevének az idő múlásával már csak korfestő jelentése maradt.

Krúdy a magyar írók, hírlapírók és szerkesztők legnépesebb csoportját a 19. század végi budapesti irodalmi élet seregnyi alakjából különítette el regényeiben, s ezzel egyszersmind arról is gondoskodott, hogy e többnyire már életükben elfelejtett irodalmi férfiak, kisasszonyok és asszonyságok emlékezete fennmaradjon. Nyilvánvaló, hogy már a korabeli közönség számára sem volt művekhez (olvasói élményekhez) köthető a felemlített irodalmi nevek többsége, a mai olvasó pedig aligha tudja pontosan megkülönböztetni a fiktív neveket a - sokkal nagyobb számban előforduló - valódiaktól. Ez egyfelől a fikció és a tényszerűség - idővel egyre telje50

Borsos Miklós: Krúdy emlékérem, 1977. Petőfi Irodalmi Múzeum