Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
V. Írói évfordulók - Kelevéz Ágnes: „Keletről jön a fény". Politika és műértelmezés egy Babits évfordulón
nek olyan jelentősége volt, hogy Kardos Pál ezzel az idézettel zárja 1972-ben megjelenő Babits monográfiáját!7 Ez a felülről jövő változás nem is annyira a szakfolyóiratokban megjelenő színvonalasabb tanulmányok irányultságán, hangvételén változtat majd (hiszen a jelentős kutatók addig is a lehetséges határokon belül saját véleményüket írták), hanem például a Babits művek kiadásának sorsán, valamint többek közt az évfordulós ünnepségek jellegén. Az elmúlt negyven év folyamán mindig komoly kultúrpolitikai esemény volt kiemelkedő jelentőségű, az irodalmi kánon csúcsán álló íróink évfordulója, ahol az ünneplés hőfokát, az emlegetés gyakoriságát, a vezető napilapokban és főleg a Népszabadságban megütött hangot az ideológiai értékskálán elfoglalt hely szabta meg. Babits esetében a változás pontosan lemérhető. 1953 novemberében alig-alig ejtenek szót róla, 75. születésnapján, 1958-ban az Élet és irodalomban Jovánovics Miklós még a teljes elítélés hangján ünnepli: „Benne testesült meg dogmatikusan a Nyugat eredeti célkitűzése, nyugatnak fordulni, s ezzel hátamögé tenni a magyar valóságot''.8 1963-ban már jóval több és nem egyszer jóval pozitívabb megemlékezés készül, 1973 novemberében, kilencvenedik születésnapján pedig nemcsak a jelentős folyóiratok, hanem minden napilap is ünnepli őt. S miközben nem egy írás (Rába Györgyé az Élet és Irodalomban, Bata Imréé a Tiszatájban)9 tartalmasán és méltón szól róla, sajnos teret nyer egy olyan törekvés, amely Babits arcképét (az ünneplés és az újraértékelés igyekezetében) pirosabbra akarja színezni, mint amilyen valójában volt. E módszer, melyet igen gyakran a hatalmat kijátszani akaró, a csibészségig merész jó szándék vezetett, sokszor volt használatos a kiadói gyakorlatban, a lektori jelentések írásánál, fülszövegek készítésekor, sőt irodalmi kritikákban vagy elemzésekben is, és nem egyszer valódi értékek sikeres átmentésére szolgált, hiszen e politikai kozmetikázás tette lehetővé, hogy egyes alkotók a tiltottból a tűrt sávba kerülhessenek át. Ám érdekes módon a politikai átértelmezés hatása sehol sem bizonyult olyan makacsul tartósnak és nehezen leküzdhetőnek, mint a filológia és a textológia területén. Babits születésének kilencvenedik évfordulóján is a szövegközlés jut ilyen felemás eredményű szerephez. Ekkorra ugyanis végre hozzáférhető lett a Babits-hagyaték egésze, melynek egy részét hosszú időn keresztül zártként kezelték. A régóta és tagadhatatlanul hűségesen Babitsosai foglalkozó Gál István ebben az évben jelentős mennyiségű, addig ismeretlen szövegű verset, töredéket közöl. Történeti szempontból illetékessége vitathatatlan, hiszen hajdanában a Baumgarten-kuratórium megbízásából ő is azok közé tartozott, Lakatos István és Rába György mellett, akik elkezdték feldolgozni a még az özvegy lakásában lévő hagyatékot. Szakmai szempontból azonban szövegközlései vitatható eredményűek: a szövegek gyakran pontatlanok és az általa javasolt évszámok többször tévesek. Rába György pár hónappal az évforduló után ír is egy határozott hangú cikket, melyben Gál jóindulatát ugyan elismeri, azonban a szövegközlések minőségét erősen kritizálja, a válogatások esetlegességét pedig egyértelműen kifogásolja.10 Az elkövetkezőkben e közlések szellemi hátterét, a válogatás és datálások tendenciózusságát vesszük nagyító alá. Gál István több cikkben és például a Magyar Nemzet hasábjain Szalatnai Rezső11 is úgy szeretnék Babits üldözöttsé- gét, negatív mítoszát feloldani, hogy a vele szemben hangoztatott ideológiai vádak ellenkezőjét próbálják bizonyítani. A hevesen vitatkozó felek gyakori hibájába esnek: nem az anyagból indulnak ki, hanem a cáfolandó tételből. így születnek sorra azok az ünneplő cikkek, amelyek nem az életmű egésze felől közelítenek Babits alakjához, hanem főleg a Tanácsköztársaságról és a 239
