Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

I. Az irodalom ünneplése - Flood, John: A Német-Római Birodalom koszorús költői

magasabb fakultások tagjai a teológia magiszterétől egészen az orvostudományok baccalaureatusáig a terem jobb oldalán foglaljanak helyet, míg a bölcsészeti fakultás dékánja, a bölcsészettudományok magiszterei és a poetae laureati balfelől üljenek nam laurum magisterio comparamus.

Fontosságtudatuk ellenére e költők többsége egyetlen modern irodalomtörténetben sem szerepel. Itt van például Jacob Vogel (1584-1630 után), az Ungri- sche Schlacht ... Anno 933 (1626) című epikus költemény szerzője, aki vakmerő módon a németek Homéroszának vallotta magát:

Deutschland hat zwar einen Lutherum Aber noch keinen Homerum Einen rechtschaffenen Propheten,

Aber doch keinen rechtschaffenen Poeten.

Doch nun thut GOTT erwecken frey Einen Vogel, der ohne Scheu Zum Teutschen Poeten gekrönet ist Von hohen Leuten dieser Frist.18

„Bár Németországnak van egy Lutherja,

De nincs egyetlen Homer ja,

Van jogalkotó prófétája,

De nincs jogalkotó poétája.

S ím az ISTEN mégis feltámaszt szabadon, egy madarat, melyet gondtalanul,

Német poétává koronáztak,

A nagy emberek azon minutában."

Eltekintve az olyan barokk költőktől, mint Sigmund von Birken, Johannes Claj, Paul Fleming, Andreas Gryphius, Quirinus Kuhlmann, Martin Opitz és Martin Rinckart (a Nun danket alle Gott c. híres himnusz szerzője) vagy - még korábbról - Heinrich Bebel, Conrad Celtis, Nicodemus Frischlin, Ulrich von Hutten, Thomas Murner és Paul Schede Melissus, kiknek a nevét (ha műveit nem is) legalább a korszak kutatói ismerik, el kell ismerni, hogy e költők döntő többsége abba a csoportba tartozik, melyet a franciák találóan „les illustres in- connus"-nak (ismeretlen nagyságok) neveznek. Ki ismeri ma vajon Tobias Aleutner, Heinrich Decimator, Narciâ Rauner és a különös nevű Gangolph Un- kepunz nevét, vagy Bedő Korodius Dániel és Georgius Thurius magyar koszorús költőkét, akik mindketten német földön működtek a tizenhetedik század elején? Ki tartja számon, hogy 2000-ben lesz ötszáz éve, hogy Johannes Alexander Brassicanus megszületett, négyszáz éve, hogy Pancratius Krügert, Johann Philipp Pareust19 és Conradus Schoppot Heidelbergben koszorús költővé avatták, és ekkorra esik Johann Friedrich Heckel, Jacob Hieronymus Lochner és Michael Christian Ludovici halálának háromszázadik évfordulója? Ki tud Johann Frentzelről, a lipcsei egyetem poétika-professzoráról, aki epigrammáit a padlón henteregve költötte? (Ugyanígy persze az irodalmi Nobel-díj elnyerése sem biztosítéka a világhírnév örökérvényűségének!) E tizenhetedik századi költők zömmel evangélikus lelkészek voltak, valószínűleg több prédikációt adtak ki, mint verset. Nem csoda, ha a koszorús költők éles kritika és köznevetség tárgyává lettek, mint például Hartmann Reinhold Reime dich, oder ich fresse dich, Das ist, deutlicher zu geben, Antipericatametanaperbeu gedampfirribificationes poeti20