Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
I. Az irodalom ünneplése - Flood, John: A Német-Római Birodalom koszorús költői
cae, oder Schellen- und Scheltenswiirdige Thorheit Boeotischer Poeten in Deutschland, Hans Wursten, zu sonderbahren Nutzen und Ehren (1673) című művében. Az írói álnév alatt minden bizonnyal Wilhelm Sacer (1635-1699) rejtőzik, aki maga is koszorús költő volt. A tizenhetedik század elején élt egyik helmstedti kritikus gúnyosan meg is jegyezte, hogy nem Rudolf császár, hanem Apollón az, aki eldönti, ki költő és ki nem. A cím adományozása nagyon gyakran - főként a tizenhetedik században - amolyan kereskedelmi ügyletté vált: a költőkoronázás jogát olyan személyeknek adták el, akik maguk nem kapták meg e kitüntető címet. Egyesek állítólag egyik helyről a másikra ingáztak, mint holmi vándormutatványosok, bizarr öltözékben, dobpergés és trombitaszó közepette érkeztek, s fennsőbbségesen közölték az egybegyűltekkel, hogy császári felhatalmazásra jogukban áll költőket koronázni és a költőkoronázás révén előmozdítani a költői tehetség virágzását. Ezután fiatalemberek járultak elébük, s miután válaszoltak néhány kérdésre és lerótták az előírt összeget, a tömeg helyeslése vagy gúnyolódása közepette átvették oklevelüket. E méltatlan jelenetekre sokszor díszes külsőségek, s szinte mindig tobzódó tivornyák közepette került sor. E házaló címosztogatók két leghirhedtebb képviselője Willichius Westhov (1577-1643) és Bartholomäus Bi- lovius (Bilow) (1573-1614 k.) volt. Utóbbi poeta laureatus (felettébb termékeny epigrammaköltő), palotagróf és tudós, akit több tisztségéből is elbocsátottak és a nélkülözés kényszerítette arra, hogy koszorús költői címeket árusítson, Lipcsében és Wittenbergben is nagy sikerrel, aholis a címért 8 tallért számított/0 Efféle komédiázások ismeretében csöppet sem meglepő, hogy egyesek megtiszteltetésnek tekintették, hogy nem koszorús költők - mint például Adam Theodor Siber, az ifjabb, aki büszkén hangoztatta, hogy ő Nicht gekrönter Dichter, „koronázatlan költő". Joachim Rachel (1618-1669) egy szatírát is írt Der Poet (A költő) címmel, melyben éles kritikával illette a fűzfapoétákat (sokszor költőnőket) és az érdemtelen fők koszorús költővé koronázásának szokását, íme a vers egy részlete: Jetzund wenn einer nur kan einen Reim herschwatzen, Die Leber ist vom Huhn, und nicht von einer Katzen, Da heist er ein Pot. Komm, Edler Palatin, Leg deinen Lorbeer-Krantz zu seinen Füssen hin. Was mag doch Griechenland Homerus Werkke loben, Und Welschland einen Virgil? O dieser Drek schwebt oben, So gar sticht Teutschland nun die andern Völkker aus, Greift einen Opitz ehr, als Codrus eine Lau. Ja endlich haben wir erlebt die güldne Jahren, Da auch das Weiber-Volk Ist Spul und Haspel fahren Und macht ein Kunstgedicht. Sie wenden klüglich für, Sind nicht die Musen all, auch Jungfern gleich wie wir?... Noch sag ich, ein Pot mu seyn von solchen Gaben, Die nicht ein jederman, geschweig ein Weib, kan haben, Kunst-Übung, steter Flei die machen einen Mann, Der endlich ein Poet mit Ehren heissen kan.22 "S ha valaki képes rímet locsogni, a máj a kakastól van s nem a macskától, Azt poétának hívják. Jöjj, nemes palotagróf, 21
