Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
IV. Ünnepi hagyományok születése - Keresztesné Várhelyi Ilona: Egy kultusz metamorfózisai. A kultuszképződés modellje a debreceni Csokonai-kultusz fejlődésében
képződés folyamatát. Ennek vázolása által szeretném fölvillantani a természetes és mesterséges kultuszteremtés metszéspontjait. A Csokonai alakja köré szövődő kultusz szerencsésnek mondható. Azért lehetett életképes, mert természetes és mesterséges úton is megképződött, és a két irányból érkező hatás nem egymás ellen hatott, hanem kiegészítette és erősítette egymást. A mesterséges kultusz az esztétikai és irodalomtörténeti szempontokat érvényesítette, az életmű jelentőségéből épült fel, míg a természetes kultusz a kivételes személyiségből, a költő életeseményeiből és az ezeket övező legendákból és egy-két folklorizálódott műből, motívumból növekedett erkölcsi értékké. A természetes, népies kultusz alapja nem annyira a páratlan tehetség, a világirodalmi rang, hanem a renitens magatartás és a korai halál. A felületes, egyoldalú, külső jegyeken alapuló ismeret általában kompenzálódik a kultusz erősségében. A Csokonai-kultusz mindkét iránya több hullámban képződött, évfordulókhoz kapcsolható csúcsok és kultusz-eseményekben szegény időszakok természetes ciklusokban váltakoznak történetében. A kultusz és a kortársak A természetes kultuszképződés első ciklusa a kortársakhoz kötődik. Csokonai 1805-ben, 31 évesen halt meg. Iskolatársai a Református Kollégiumban kivétel nélkül ismerték „viselt dolgait", amelyek előbb csak szájról szájra terjedtek anekdotaként, később már írott legendaként színesedtek és népszerű- södtek. Ezt a kortársi népszerűséget nem annyira a megjelent művek ismertsége, esztétikai rangja, hanem Csokonai 1795-ös kollégiumi kicsapatása alapozta meg. Fegyelmi vizsgálatai1 a diákság körében azért tették őt népszerűvé, mert mindazt megvalósította, amit társai csak szerettek volna megtenni. Fékezhetetlenségében nemcsak az iskola pipázási és borivási tilalmainak szegült ellen, de nem fogta fékre kritikus és vaskos humorérzékét a legnagyobb egyházi és professzori tekintélyekkel szemben sem, a politikai és vüágnézeti szabadosságról nem is beszélve. Ezért már temetése körül is gazdagabban mutatkoztak a kultusz első virágai,2 mint az munkássága ismertsége alapján várható lett volna. A nevéhez fűződő legendák időtlen vándormotívumokból építkeznek, mégis - vagy éppen ezért - szolgálhattak a természetes kultusz alapjául. Mivel kortársai, iskola társai, barátai jóval túlélték a költőt, az ő idősebb koruk kedvezett leginkább a valós események legendává színesítésének. A síremlék Iskolai barátai kezdeményezték a temetést követő első klasszikus kultikus eseménysort is, síremlékének felállítását.3 Az alulról jövő kezdeményezés feljutott a legfelső körökig, egészen Kazinczyig. Mint tudjuk, az Arkádia-per4 e terv megvalósulását elodázta, de 1836-ban Beregszászi Pál terve alapján közadakozásból mégiscsak elkészült a síremlék. A magasabb körök ócsárlása ellenére rövid idő alatt az ifjúság zarándokhelyévé vált a temető, s később már az irodalmi élet legfényesebb személyiségei érezték kötelességüknek, hogy tiszteletüket leróják a nagy előd emléke előtt. így maga a síremlék is legendás hírű kultuszhellyé vált.5 Gondoljunk csak arra, hogy alig hat évvel a síremlék felállítása után Petőfi első debreceni útján is Csokonai lábnyomát követte! (E látogatás részleteire Orlay Petries Soma leírása derít fényt.6) Néhány évvel később, egy másik útja kapcsán Petőfi maga számol be a síremlék keltette érzelmeiről: „Estefelé értünk Debrecenbe. A temető mellett jöttünk el, hol Csokonai pihen. Hamu190
