Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
IV. Ünnepi hagyományok születése - Hász-Fehér Katalin: A keszthelyi Helikon-ünnepség a XIX. század elején
épülő Parnasszusi leckéjit, bizonyos feltételek teljesítése (a leoninusforma feladása) után nyitva hagyja számára a lehetőséget a költői rangra emelkedéshez: „és én, ha előbbi szokásod/ Elhagyod,.../ Készülőbe vagyok magam is, hogy az illyen esetben/ Tiszteletedre kivált örvendő verseket írjak..."36 Kazinczynál a költői rang elnyerése és elismerése bonyolultabb folyamat, a poétikakönyvekből megtanulható forma- és szabálykészlettel szemben nála a művészi érzékenység lesz elsődleges. Ez az apollói adottság azonban az általa kialakított esztétikai tartományban már nem csupán az alkotáshoz, a tökéletesség harmóniájának a létrehozásához szükséges (mint Raffaellónál), hanem annak felfedezéséhez és megítéléséhez is nélkülözhetetlen (mint Guéret-nél). Ezért kap a kritika illetve a kritikus vezető szerepet Kazinczynál is a formálódó irodalmi mező, a „parnasszusi reform" során. Elképzelése a „Helikon" jegyében alkotó szerzőket a legérzékenyebb pontjaikon érintette. A 18. század végétől kezdődő nyelv- és stílusújítási harcok csaknem mindig egy-egy recenzió megjelenése körül élénkülnek fel, a Magyar Museumban megjelent kritikáktól kezdve a Kisfaludy-recenzióig és a Ka- zinczy-tanítvány Kölcsey kritikusi fellépéséig. Pálóczi Horváth Ádámmal és Péczelivel már a Magyar Museumból való kiválása idején arról vitázik Kazinczy, hogy lehet-e, hasznos-e egy alakuló irodalomban kritikát művelni. Pálóczi, a fokozatos felfelé haladás képzetköréhez igazodva azt tanácsolja, írjanak néhány évig, azután, ha megfelelő számú szöveg összejön, még mindig lesz idő a válogatásra, Kazinczy viszont, egy már létezőnek tekintett esztétikai tartomány belső pozícióiból, semmiféle okot nem lát a várakozásra. A kritika az esztétikai ideálvilág gyakorlati megvalósításának eszköze lesz, az államalapítás fegyvere. Az államfői szerepkör modelljét ebben a folyamatban nem Apolló fiktív, hanem Goethe valóságos alakja jelenti, a terv kivitelezhetőségét pedig a weimari köztársaság létezése garantálja. Messiás a Helikonon A Vitkovicshoz írt episztola, majd a Tövisek és Virágok az ünnepélyes és nyilvános beavatási szertartásnak, a civitas litterarum megalapításának és benépesítésének a véghezvitele: kísérlet a formálódó irodalmi mező rendszerré fejlesztésére. A látszólagos nyelvújítási viták hátterében ezért a kritika jogalapjaira és elveire, az „ítélkező Apolló" szerepére, legfőképpen pedig a kritikusi tevékenység etikai hátterére vonatkozó kérdések állnak. 7 Kazinczynál ezeknek a vitáknak a során erősödik majd fel az az újszövetségi - messiási - metaforakor, amely szintén kezdettől fogva végigkíséri a kortársakkal való kapcsolatát. Az a tény, hogy Kazinczy modellként nem a mózesi honfoglalásra és államalapításra hivatkozik, hanem a krisztusi „államra az államban", irodalomszemléletének és szervezési törekvéseinek természetére is utal. A „civitas litterarum" - akárcsak a „civitas Dei" - fiktív tartomány, szellemi ás lelki közösség, melynek tagjait nem a földi államokéhoz hasonló törvénykönyv vagy konszenzus, hanem a kiválasztottság és a beavatottság mértéke hierarchizálja. A messiási országot valóságos közösség testesíti meg tehát a földön, de nem statútummal szabályozott szervezetként működik. Rendszerét más törvények uralják, mint az államokét és hivatásos társaságokét, de az általa hirdetett tanok képesek átformáló erővel hatni a valóságra: miközben más rendszerek hatása elől elzárkózik, leválasztja magáról az emberi tevékenységi formák minden befolyását, a belőle kiinduló erő az összes többi rendszerre kiáramlik. 181
