Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
III. Ünnep, irodalom, kisajátítás - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció
zetek kapcsolódnak, s fő vonásuknak a hatalomra jellemző uralmi beszédet tartják. S ez lehet a magyarázata annak is, hogy módosulásuk és felbomlásuk sohasem egyéni jelentésadásnak, hanem egy másik kultusz fellépésének, megerősödésnek és intézményesülésének következménye. Ezért állapíthatja meg joggal Margócsy István, hogy a kultuszok csak más kultuszokkal érintkezhetnek.52 Kölcsönösen erősíthetik egymást, mint Lévay József és Szabolcska kultusza, vagy az egyik szétrombolja a másikat, mint ahogy ez a Kisfaludy Társaság és az Ady-kultusz esetében látható. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy kultusz támadása magát a bírálót is kultikus magatartásra, kultikus nyelvhasználatra kényszeríti. Az eddigieknél közelebbi példát véve, ez történt akkor, amikor Kálmán C. György a Nagy László-kép rekanonizációját indítványozta. Maga is kultikusan cselekszik, amikor a totális meg-nem-értés álláspontjára helyezkedett, s amikor e költészet kanonizációját kísérő jelentésfixálással szemben kategorikusan állította, hogy Nagy László lírájából egyáltalán nem nyerhető számunkra való jelentés. Hitvitába keveredett. írásunk e részének zárásaként érdemes talán még egy kérdésre kitérnünk. Az életvilág és a rá épített értelmi világ zavarairól, az értelmi kiüresedésről és a közösségi integráció problémájáról a Kisfaludy Társaság kapcsán tettünk már említést, s később is lesz még róla szó. Most példaként arra térek ki röviden, hogy a kultuszok köré épített értelmi világ kiüresedése milyen rombolást eredményezhet a személyiségben. Ezt (is) példázza Oláh Gábor esete. Oláht kezdetben Ady Endrével együtt emlegették, egyrészt mint akiktől a magyar költészet megújítása várható, másrészt mint akiket tilos a diákoknak olvasni, hisz költészetük szétrombolja a diákság egészséges erkölcsi érzületét. Oláh a pesti egyetemi évek és egy rövid párizsi út kivételével soha nem mozdult ki Debrecenből. S bár ízlését és világképét sok tekintetben hatalmas szakadék választotta el a hivatalos irodalomeszmény jegyében működő Csokonai Körtől, a Kisfaludy Társasága debreceni fiókintézményétől, mégis e társaság lett vonatkoztatási csoportja. A Csokonai Körrel ill. az általuk kultikusan tisztelt, de egyre inkább kiüresedő népnemzeti eszmékkel és eszményekkel határozta meg és mérte önmagát, noha érzékelte, hogy tehetsége és műveltsége jóval meghaladja a kör tagjaiét, s ami ennél is fontosabb, másirányú. Mivel a mérce egyre érvénytelenebb és egyre kevésbé valóságos volt, így maga Oláh is kizáródott mind a társadalom közös értelmi világából (Adytól vagy a Nyugattól éppúgy távol volt, mint Rákosi Jenőtől, vagy a hivatalos irodalom többi képviselőjétől), mind pedig a helyi alárendelt értelmi világokból (gyűlölte, átkozta Debrecent és tanárkollégáit). Élete és világa egyre „fiktívebbé" vált, vagyis egyre kevésbé igényelte környezete visszaigazolást, s egyre inkább csak az általa elképzelt világban érezte magát otthon, ahol ő a világ legnagyobb költője és ő mondja ki az emberiség számára a legfontosabb igazságokat. S lassan a reális világot is műalkotásnak látta, úgy viselkedett, mintha egy regényből lépett volna elő. Minden cselekedete és mondata különös jelentést hordozott, regényekbe illő események történtek vele. A művészien megalkotott, fiktív világ volt számára az igazi, s naplójában ezt örökítette meg. Élete vége felé - az üldözési mánia és a depresszió szinte teljesen eluralkodott rajta - egyre gyakoribb az a tragikus felismerése, hogy az általa igaznak hitt világ öncsalás. Amit innen nézve az is alátámaszt, hogy neve és művei szinte teljesen a feledésbe merültek. Sorsát nagy mértékben az határozta meg, hogy egy értelmét veszített, kiüresedett értelmi világhoz kötötte életét. A valóságvesztés elmagányosodással és pszichéje megbetegedésével bosszulta meg magát.53 156
