Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

III. Ünnep, irodalom, kisajátítás - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció

egyetlen lehetséges megértési és értelmezési módot állítani. Innét van, hogy bár a kultuszokban jelentős szerepe van az agitáció különböző formáinak, mégis meglehetősen zártnak tűnnek, mindaz ami rajtuk kívül van, legfeljebb csak ellenfél lehet, de nem párbeszédre érdemes másik értelmi világ. A kultusztól tehát idegen a kritikai attitűd.42 A Kisfaludy Társaság szellemi felügyelete alatt működő debreceni Csokonai Kör egyik ülésén nagy felháborodást váltott ki Juhász Géza, mert bíráló megjegyzéseket tett Herczeg Ferencre. Annyira szokatlan volt a kritikai attitűd, hogy a kör főtitkára az eset kivizsgálást kezdeményezte.43 E történet is jól mutatja, hogy a kultusztól idegen az egyéni jelentésadás gesztusa, vagyis, hogy a hagyományban adott „szimbólumoknak az elvárttól eltérő, viszonylag autonóm jelentést adjon"44, a kultusz kollektivitás elvű. Ez egyben a másik fő kapcsolódási pont kultusz és ideológia között.

A retorikai nyelv meghatározó szerepe (is) a kultuszok normatív jellegéről árulkodik. (A magyar irodalom kultuszait azért jellemzi ez erőteljesen, mert alakjai szinte kivétel nélkül a nemzeti történelem hősei is.) Innét van aztán az is, hogy elsősorban a közönség szociális énjét szólítják meg. A kultusz papjai úgy tekintenek a kívülállókra is, mint akik eleve tagjai a közösségnek, a morális meggyőzés épp ezért a részvételben való kötelesség hangoztatásra épül. Az egyéniség kötelesség- és szolgálatelvű értelemzése teremt ehhez alapot. A magyar irodalmi kultuszok világképéből rendszerint hiányzik az a gondolat, hogy a közösséghez - legyen szó akár nemzeti, akár helyi közösségről - való tartozás egyéni választás eredménye. Példaként említhetjük, hogy ennek is köszönhetően is oly hangsúlyos irodalmunk szolgálatelvű értelmezése45, vagy Szávay Gyulának, a Csokonai Kör főtitkárának egyik beszámolóját, melyben kifejti, hogy a debreceni cívispolgár születéstől adott kötelessége a kör céljaival és eszményeivel való azonosulás: „aki debreceni ember és kissé számottevő, született tagja a Csokonai Körnek"46. Ebből érthető meg az is, hogy a kultusz újabb és újabb ünnepei, vagy papjainak újabb és újabb írásai lényegében semmit sem tesznek hozzá ahhoz a tudáshoz, ami már valamikor a kezdeteknél megformálódott. Éppígy a kultikus műértelmezés is örökös ismétlésnek tűnik, hisz már nincs mit kifejteni. Ezek az alkalmak nem is erre szolgálnak, hanem a kultuszban megőrzött hagyományban adott értelem felmutatására és megerősítésére. Ezért rituális jellegűek a kultusz eseményei, maga a forma illetve a szertatásokban való részvétel a fontos, ahogy Jauß is írja: „es hat noch keine andere Funktion als die Liturgie selbst: Zelebration und Kommemoration, Teilhabe am Fleilsgeschehen, nicht dessen Darstellung'."47 A szertatások funkciója, ahogy a koszorú szimbolikus értelme48 is: egybefonni, egységessé és erőssé tenni a rítusban résztvevőket.

A rituális jelleg feltétlen érvényesülése - az ünnepektől a műértelmezésekig - egyértelműen a kultusz kontrollszerepére utal. Különösen az intézményesült kultuszok esetében látható ez jól. A kanonizált tudástól és értelmezési módtól való eltérés megengedhetetlen. A kultusz köré épült intézmények - Kisfaludy Társaság, Petőfi Társaság vagy a már említett Csokonai Kör - esetében ez a kontroll szinte teljesen intézményesítheti az egyéneket is. Amikor például a Csokonai Kör egyik tagja felveti, hogy jó lenne végre újragondolni az Ady-kérdést, a többség azzal az érvvel utasítja el, hogy még a Kisfaludy Társaság sem tárgyalta meg.49 S ugyanígy tekintélyelvű legitimációhoz folyamodtak, amikor mégiscsak megváltoztatták véleményüket. Arra hivatkoztak, hogy Szabolcska is ezt tette.50 A intézményesített kultusz az egyénnel szemben abszolút autoritásigénnyel lép fel.51 Talán innét ered, hogy a kultuszhoz alapvetően negatív kép155