Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
III. Ünnep, irodalom, kisajátítás - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció
rekonstruálásának szükségességére hívja fel a figyelmet. Fontosságukat az adja, hogy problematikussá, tehát láthatóvá teszik a résztvevők számára életviláguk egy szeletét. S noha nem tudnak rajta kívül helyezkedni, hisz ekkor is életvilágukon belül maradnak, de mégiscsak arra kényszerülnek, hogy reflektáljanak rá, módszereket dolgozzanak ki valóságuk fenntartására, módosítsák egyes elemeit.24 A valóság fenntartásának legfontosabb eszközei az intézmények, melyek nemcsak szerepeket és programozott cselekvési mintákat bocsátanak a benne részt vevők rendelkezésére, hanem egyben szankcionálják is az ettől való eltérést. Emellett a közös világ fenntartása érdekében gyakran fordulnak szimbolikus eszközökhöz és rituális cselekedetekhez is. E rövid ismertetés által is könnyen belátható, miért lehet hasznos számunkra az életvilág fogalma. Ha e tanulmány első fejezetében tett megállapításokra gondolunk, rögtön a szemünkbe ötlik, hogy a kultusz az életvilágban zajló valamennyi folyamathoz hozzákapcsolódik. Éppúgy szerepe van valamely tudáskészlet áthagyományozásában, mint a közösségi és az egyéni identitás ki- alakításában/megerősítésében vagy az ezekhez kapcsolódó legitimációs törekvések érvényesítésében, sőt - főleg ez utóbbi révén - a társadalom alrendszereinek, ezek közül is leginkább a politikának, csatlakozó pontokat biztosít. Mindez arról tanúskodik, milyen mélyen ágyazódhat be a kultusz az életvilágba, pontosabban a benne zajló folyamatok egyes szakaszaiba. Az életvilág funkcionális összetettségének (kultúra, társadalom, személyiség ill. tudáskészlet, legitimáció, integráció-identitás) szem előtt tartása azért is fontos, mert egyszerre ösztönöz valamely kultuszhoz vezető' egyéni út megragadására, egyszerre a különböző' kultuszok és közösségek belső' és külső' viszonyrendszerének a feltárására és egyszerre a társadalom alrendszereihez fűződő viszony elemzésére. Megadja, s persze - mint minden elmélet - egyben meg is szabja az értelmezés keretét. Elmélet nélkül azonban nincs mit belátni. Az életvilágban zajló folyamatok segítségével specifikálhatjuk az irodalmi kultuszok funkcióit. A kultuszról e szerint egyrészt mint a legkülönbözőbb, nyelvileg szervezett és kulturálisan meghatározott értelmezési, értékelési és világértési minták át- hagyományozódásáról beszélhetünk. Olyan világértelmezési stratégia tehát, amely inkább a tudáskészlet hagyományként való adottságát és normatív jellegét hangsúlyozza, mint sem aktuális alkalmazását/továbbformálást. Nem egyszerűen arról van szó, hogy valamely irodalmi kultusz papjai meg vannak győződve arról, hogy a kultúra elsősorban hagyományként adott, hanem arról is, hogy éppígy vallják az alkotók, a művek, az értékek, a normák és az értelmezések transzhistorikus jellegét. E sajátossága részben az irodalmi-világnézeti kánon problematikájához vezet, amelyről majd a későbbiekben lesz szó. Most inkább - második szempontként - arra szeretnék utalni, hogy a kultuszok alapját adó tudáskészlet látszólagos mozdulatlansága, zártsága ellenére meglehetősen hatékonynak mutatkozik, ha a kultusz közössége vagy tagjai legitimitásának biztosításáról vagy az ellenfél normái és véleménye legitim voltának kétségbevonásáról van szó. Bizonyosnak látszik, hogy a kultuszok legitimációs szerepe kulcsfontosságú, nem véletlenül e kérdés körül forog az eddigi elemzések többsége. Az irodalmi kultusz eszerint nemcsak tudás, hanem a közösség integrációját fenntartó-legitimáló intézmény is. A legitimáció problematikája többrétű. Egyrészt a kultusz tudáskészletének legitimitásáról van szó. Ez a legtöbb esetben nem kérdéses, hisz hagyományozott volta magában rejti érvényességét is. A hagyományt szimbolizáló alak feltétlen nagysága, korokon 152
