Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
III. Ünnep, irodalom, kisajátítás - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció
fontos számukra a szónoklat, az ünnepi beszéd, s a fogalmi nyelvvel szemben miért uralja tanulmányaikat is a retorikai nyelv. Nem azt nézzük pusztán, hogyan lesz értelmi világuk rendező elve az érveléssel szemben a hit, hanem azt is, hogyan próbálják hitüket fenntartani, igazolni és intézményesíteni. Irodalmi kultusz és életvilág A továbblépéshez célszerűnek látszik beemelni a szociológia életvilágfogalmát.22 Ennek oka, hogy az életvilágban zajlanak mindazok a folyamatok, amelyeknek - ahogy a fentiekben láthattuk - a kultuszelemzések kitüntetett szerepet tulajdonítanak. Nem mutatjuk be a különböző életvilág-fogalmakat, hanem a Habermas által kidolgozottat - zárójelbe téve az életvilág rendszerrel szembeni emancipatorikus funkcióját, melyet Habermasnál (és másoknál is) kapott23 - vesszük alapul. Még pedig azért, mert Habermasnak sikerült a különböző szociológiaelméletek életvilág-fogalmát oly módon ötvöznie, hogy egyrészt a mindennapi életen túli értelmi világok elemezésére is alkalmas legyen, másrészt az életvilág három szerkezeti összetevőjét (kultúra, társadalom, személyiség), össze lehessen kapcsolni. Ezek pedig a kultuszkutatások számára is nélkülözhetetlennek látszanak. Az első esetben arról van szó, hogy a mindennapi élet koncepciójának életvilág-fogalma a benne résztvevők narratív ábrázolásának a megértéséhez nyújt segítséget, a mindennapokban lejátszódó eseményeket érinti, de nem teszi lehetővé, hogy az életvilágot egészében ragadjuk meg. Ennek az az oka, hogy mindennapi életben az életvilág „kontextusnak látszik, amely - miközben lehatárolja a mindenkor adott helyzet relevancia tartományát - e helyzeten belül kivonja magát a tematizálás alól." Épp ezért az itt használt életvilág-fogalom nem ad lehetőséget arra, hogy magyarázatot találhassunk az életvilág újratermelődésére, dinamikájára, sem arra, hogy összekapcsoljuk a szociális világ rendszereivel és alrendszereivel. Márpedig - s ezzel már a második kérdésnél vagyunk - ha arra vagyunk kíváncsiak, hogyan teremtik meg a közösségek újra és újra identitásukat, hogyan alkalmazkodnak a társadalmi-történelmi változásokhoz, akkor olyan fogalomra van szükségünk, mely az életvilág egészét megragadhatóvá teszi. Ha tehát nemcsak azt szeretnénk tudni, hogyan használják fel az egyének az életvilág által rendelkezésre bocsátott tudáskészletet, hanem arra is, hogyan kap társadalmi jelentőséget és jelentést személyes identitásuk, akkor tovább kell lépnünk, és az életvilág hármas funkcióját együtt kell látnunk. Ötvözni kell tehát az életvilág három koncepcióját: a Husserlre és Schützre visszamenőt, mely a kulturális tudás- készletet állítja elemzése középpontjába, a Durkheimre visszamenőt, mely a társadalomintegráció szempontjából értelmezi, és a Meadre visszamenőt, melyben a szociálpszichológia adja az értelemzés keretét. Ha a hármat összekapcsoljuk - véli Habermas -, akkor előttünk áll az életvilág hármas szerkezete és lehetőségünk van ezek funkcionális összekapcsolására. Ennek alapján az életvilág egyrészt mint a kulturális újratermelés, a tudás áthagyományozódásának és megújításának eredete és terméke jelentkezik, másrészt mint a társadalmi integráció, a csoportok identitásának alapja, harmadrészt pedig mint a szocializáció tere, ahol is az egyéni élettörténetek és a közösségi életformák összehangolása zajlik. Ezek zavarai egyrészt értelmi kiüresedésként (Sinnverlust), másrészt anómiaként, az integráció gyöngüléseként, harmadrészt pedig lelkibetegségekként (pszichopatológiák) jelentkezhetnek. Megjelenésük, ha különböző erővel is, de az életvilág új151
