Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
III. Ünnep, irodalom, kisajátítás - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció
elemzése, - ahogy például Szilágyi Márton a Csokonai-kultusz területi elterjedésében a pátrikula-rendszer szerepét is felvetette15 mégis igazán akkor tűnik elengedhetetlennek, ha intézményesedett, vagyis ha bekerült abba a szemantikai térbe, amelyet az igazi megnevezésért folyó harc, a hitviták szelleme jellemez16. A társadalmi-történeti elemzést az is szükségessé teszi, hogy a felek szövegei és cselekedetei mögötti jelentés mindig kifejezi társadalmi pozíciójukat is.17 S végül egy módszertani megfontolás. Vannak olyan, az irodalmi kultusz köré szerveződő intézmények (Kisfaludy Társaság, Petőfi Társaság, a múlt század végén alakult vidéki irodalmi társaságok), melyeknek levéltárakban, múzeumokban és kézirattárakban őrzött iratanyaguk elsősorban szociológiai elemzés segítségével dolgozható fel. Annál is inkább, hisz ezek az idők folyamán egyre inkább megcsontosodott intézmények jól körülhatárolható kánon jegyében működtek, s viszonylag jól körülhatárolható az a társadalmi réteg is, amelyek számára reprezentációs és identifikációs keretül szolgáltak. A fentiek alapján tehát úgy tekinthetünk az irodalmi kultuszokra, mint a társadalmi valóság megteremtésének és fenntartásának alapvető eszközeire. Vagyis normák és értékek szimbolikus megjelenítésével - minden ellentmondásossága ellenére is - alkalmat teremtenek a világ és önmagunk megtapasztalására és értelmezésére. Még akkor is így van ez, ha mint műértelmezés befagyasztják a jelölők játékát18. Ez is csak arra utal, hogy az irodalmi kultuszok értelmezésének kulcsa az irodalmi mezőn túl található. Ezt igazolja a Margócsy István által összegyűjtött példatár is, amelynek tanulsága szerint a kultikus irodalomértés nem a különböző értelmezési iskolák és metódusok egyike, hanem mindegyikben érvényesülő általános szemléleti forma.19 E rövid áttekintés a kultuszkutatás számára azzal a tanulsággal szolgálhat, hogy „ha az ember meg akarja érteni valamely időpontban vagy az idő múlása és változása során a társadalmilag alkotott értelmi világ állapotát, akkor át kell világítani azt a társadalmi szervezetet, ami a meghatározóknak lehetővé teszi, hogy a valóságot meghatározzák".20 A fentiek egyben azt is jelentik, hogy a kutatások során módosult a kultusz Dávidházi Péter által adott definíciójából következő, az elemzéseket irányító fő rendezési szempont. Nem feledhető persze, hogy e módosulást eredményező belátást az tette lehetővé, hogy a Shakespeare-kultusz feldolgozásával legitimá- lódott a kultusz és a kultikus irodalomértési mód kultúrtörténeti jelentősége ill. Dávidházi Péter könyvében is nagy szerepe van a szociálpszichológiai magyarázatoknak. A vizsgálati szempontok áthangolódását röviden úgy jellemezhetjük, hogy elsősorban nem az áhítatosan tisztelt alkotó és kultikus közössége viszonyán van hangsúly, hanem azon, milyen társadalmi jelentése van a kultusznak, mire használják azok a csoportok, akik életben tartják és terjesztik, hogyan próbálják értelmi világuk legitimációjára és identitásuk biztosításra felhasználni, vagyis hogyan próbálják az általuk megkonstruált valóságot a valóságként elfogadtatni. Tehát nem csupán „egy világi kultusz lélektanát, szertartásait és retorikáját"21 vizsgáljuk, hanem szociológiai dimenzióit. Nem pusztán azt, milyen szociálpszichológiai tényezők visznek valakit közel a kultuszhoz, hanem azt is, hogyan járul hozzá a kultusz és a benne való részvétel a közösségi hovatartozás felismeréséhez/választásához és az egyéni identitás megerősítéséhez. Nem egyszerűen arra vagyunk kíváncsiak, milyenek ünnepi szertartásaik, hanem arra is, az irodalomértésnek miért épp ezt az ünnepi formáját választják, még a nem ünnepi alkalmakkor is. Nem csak az izgat bennünket, hogyan használják fel megnyilatkozásaikban a retorikai alakzatokat, hanem az is, miért oly 150
