Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
III. Ünnep, irodalom, kisajátítás - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció
szereplője lehetett az irodalmi, társadalmi-ideológiai mezőnek, amikor az általa nyújtott tudáskészlet elavult, amikor kiderült, hogy nem képes sem az irodalom, sem a kultúra újabb jelenségeit feldolgozni, tagjaikat újabb értelemzési eljárásokkal ellátni, sem pedig a szokásban megcsontosodott kultúrájukat új szabály segítségével átkódolni7. Ennek hátterében nyilvánvaló módon az áll, hogy a tanári gárda nagy része még sokáig a Társaságéval rokon eszméket vallott. Másodszor a közös értelmi világ kialakítása és forgalmazása alárendelt értelmi világokon keresztül történik. Vagyis az egyes kultuszokat többé-kevésbé jól körülhatárolható társadalmi réteg alakítja, formálja. S ez azt jelenti, hogy bár a kultikus ünnepek a társadalmi és kulturális senkiföldjének látszanak, mégis a kultuszok jól körülhatárolják, hogy mi számít a társadalmi interakció szempontjából lényegesnek, rangsorolják az egyes értékeket és jelenségeket. S ezen keresztül megszabják azokat a feltételeket is, melyek elfogadása szükséges ahhoz, hogy valaki résztvevőnek, a kultusz által megjelenített virtuális közösség részesének érezze és tudja magát. E vonatkozásban az 1859-es Kazinczy-ünnep például egyszerre a kulturális-nemzeti egység kinyilvánítása, reprezentációja*, s egyszerre „egy nagy tehetségű, de nagyon sok miatt erősen frusztrált kulturális és politikai elit rendkívül nagyszabású és impozáns önaffirmációs aktusa"9. E politikai elit részleges, mert saját perspektívájuk szerint megalkotott értelmi világából azonban nem vezethető le közvetlenül és egyenesen az egész (nemzeti) közösség számára érvényesnek tekintett értelmi világ. A kettő közti távolság áthidalására szolgál részben az ideológia. Az előbbi kettőből világosan következik a harmadik, gyakori vizsgálati szempont, pontosabban a kultusz társadalmi hatóképességének harmadik vonása. Az irodalmi kultusz, mint minden kulturális jelentést létrehozó „kulturális terület"10, identifikációs és orientációs ajánlatot tartalmaz. Azonosulásra szólít fel, azoknak az értékeknek az elfogadására, amelyek fontosaknak tűnnek és azoknak az elutasítására, vagy a ranglétrán való alacsonyabb helyre sorolására, melyek iránt elutasító, vagy közömbös. A befogadó, résztvevő számára így kijelölt hely betöltése identitásteremtő és/vagy identitást legitimáló aktus. Példaként említhetjük megint a Kazinczy-ünnepet, amely alapvetően határozta meg a későbbi irodalmi kultuszokat11. Ez az ünnep alkalmat nyújtott a közönség nemzeti-közösségi identitásának és összetartozásának megújítására és megerősítésére12. De egyben a kultuszt körülvevő határok meglétét is igazolhatja. Aranynak ugyanis határozott fenntartásai voltak az ünneplés módjával szemben, kívül volt a kultusz határolta körön, noha Kazinczy jelentőségét nem vitatta, sőt az ötletet hallván egy Kazinczy nevét viselő társaság létrejöttét tartotta szükségesnek: „Ha Kazinczynk volna, nem kellene társaság, de ő nincs, tehát Kazinczy-társa- ság, for ever!". Az ünneplés lényegét azonban nem az emlékezésben látta, hanem a kritika tekintélyének visszaállításával az irodalmi értékrend káoszának megszüntetésében és Kazinczy műveinek kiadásában.13 Az irodalmi ünnep politikai jellegűvé válása viszont nem volt ínyére: „Különben a publikum, Eötvös beszéde folytán, politikailag lévén hangolva, Szászéból is ilyeneket tapsolt meg: »a gyermek ajka németül gagyog«...mire azt mondta Wenckheim, hogy még inkább megtapsolták volna így: »a gyermek ajka németül ugat«. Találó megjegyzés a közönség esztétikai hangulatára."14 Az eddigi elemzések során megfigyelhető - s ez egyben az utolsó szempont -, hogy a szociológiai elemzés főleg az intézményesedés szakaszában lévő, vagy a már intézményesedéit irodalmi kultuszok esetében érvényesül. Noha a kultusz más fejlődési szakaszaiban is hasznos lehet a társadalmi vonatkozások 149
