Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
II. Ünnep és nyelv - Ratzky Rita: „Te, lelkemnek megmaradt fele". Jókai emlékbeszédei Petőfiről
„Az a bolond kozák, a ki agyonszúrta, egy egész templomot ölt meg, tele istenséggel. / Azt mondják: szép halál az ilyen; én pedig azt mondom: hogy jó halál volt! / Magyarország bukásával Petőfinek az élete be volt fejezve. Számára ezen a planétán többé nem lehetett hely.29 [...] Jól járt, hogy meghalt!30 mi akik megmaradtunk, mentül tovább toljuk az éveket egymás után, folyvást kisebbek leszünk, míg az ő alakja, mentül távolabbra halad az időben, annál magasabbra nő fel." (405—406.) ELŐSZÓ: „Dicső halála volt! Szép kezdete a halhatatlanságnak." (XCII.) Valóban, a csatatéri halál, a hősi halott státusz is kultuszképző momentum volt. Mégis az egykori barát részéről, aki matuzsálemi kort élt meg, van valami érzéketlen abban, ahogy fogalmaz: „Jól járt, hogy meghalt!" /Jókai, a sírkereső/ ELŐSZÓ: „Schillert, a németek legkedvesebb költőjét, tizenhat év múlva halál után jutott eszébe honfitársainak, hamvaiban felkeresni; Göthe volt az, aki a koponyák közül egyben ráismerni vélt porrá lett barátjának maradványára. Annak emeltek aztán pompás síremléket." Azt bizonyítandó, hogy Jókai maga is melengetett magában ilyen ambíciókat, lássuk egy 1855-ös levelét Fekete Józsefnak: „Egyébiránt, ha létrejön az a terv, hogy a segesvári csatában elesettek sirját felbontassuk, én magam is oda fogok menni (ha élek) és bizonyosan mondhatom, hogy ha Petőfi az ott elesettek között volt, én valami jelről rá fogok ismerni a mi rajta Craneológiai rend- kivüliség volt."31 /az életmű/ Mind az EMLÉKBESZÉD, mind az ELŐSZÓ noha fontosnak tartja a személyiség megragadását, nem mond le az életmű esztétikai lényegének megfogalmazásáról sem. Elet és költészet egy Petőfinél, állítja Jókai, ezzel egy szinte máig ható Petőfi-recepció prototípusát alkotja meg. Aki meg akarja ismerni a költő életét, olvassa el a költeményeit. E nézet jegyében nem tud mit kezdeni a bordalaival. Hiszen mint kortárs és barát, ő a tanú, hogy a költő nem volt nagyivó. Érdekes, hogy a saját életművével kapcsolatban másképp gondolkodik mű és személyiség kapcsolatáról. Sokkal nagyobb teret hagy a képzeletnek, a reflexiónak, mint Petőfi esetében. De ahol el tud szakadni Jókai a Petőfi-élet babo- názó erejétől, érvényes dolgokat fogalmaz meg. „Petőfi a magyar népköltészet formáit, kifejezéseit, szó és szivjárását juttatá aestheticai tökélyre. A magyar népköltészet humorában, borongásában, képleteiben sajátszerü önalkotta jelleggel bir. Ez támadt fel Petőfi költeményeiben." (ELŐSZÓ V—VI.) Vagy másutt: „Senki sem tolmácsolta úgy a nép jellemét, senki sem festette le a magyar alföldet, a pusztát, úgy mint Petőfi. A pusztát fölvitte az Olympra. Azon a pusztán lakott az ő népe." (EMLÉKBESZÉD 392.) Honnan ered a művészi tehetség Jókai szerint? Petőfiről gondolkodva adja meg erre a választ: „Petőfinek az egész megjelenése, tüneményes élete, megerősített abban a hitemben, hogy nem az örökölt vérvegyület, az ösztöni hajlam, az előkészítő nevelés: hanem az Isten adta lángész, a felsőbb hivatás teremti a költőt, a művészt." (ELŐSZÓ XXII.) Azaz a romantikus költészetelmélet égiektől származó küldetéstudata, ihlete fogalmazódik meg itt. Amikor Jókai a legközelebb jut, főképpen a Petőfi-életmű romantikus vonu106
