Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
II. Ünnep és nyelv - Ratzky Rita: „Te, lelkemnek megmaradt fele". Jókai emlékbeszédei Petőfiről
a szerző az elhúnyt személyt és életművét: „Úgy kell e költeményeket olvasni (ti. a szabadságharc idején írott Petőfi-verseket), mintha mindegyik egy sarco- phag födelére volna vésve." (401-402.) Az alábbiakban a két szöveg, az emlékbeszéd és az esszé-tanulmány különböző lehetőségeire és sajátosságaira szeretném felhívni a figyelmet. Választok egy témát a szövegekből, és megfigyelem, hogy a két eltérő műfajban miképpen dolgozza fel ugyanazt a kérdést. /a szöveg kezdete/ EMLÉKBESZÉD: „Éppen most negyven éve annak, hogy először találkoztam vele; és annak, hogy utoljára beszéltem vele Budavár ostroma alatt, harminchárom esztendeje múlt már."22(388.) ELŐSZÓ: A tanulmány már korábban idézett lábjegyzete megmutatja, hogy Jókai saját bevallása szerint milyen aspektusból foglalkozik tárgyával. Ebben a műfajban nem a személyes ismeretség, hanem a személyes vélemény a fontos. Lényeges, hogy a szerző bemutatja a korszellemet, ezt mindig fontosnak tartja hangsúlyozni, amikor Petőfiről ír. Petőfi megértéséhez a kort kell megérteni, hogy belássuk, szükségszerű volt a Petőfi-jelenség. Rendkívüli kor volt, rendkívüli embereket szült. /a szegénység/ EMLÉKBESZÉD: „S ez a kopott, lenézett, nyomorgó gyermek már akkor tudta, hogy az ő szívében egy csillag lakik." (388.) „Szülői is szegények voltak." (390.) Ezek a kijelentések két kultikus mozzanatot, vagy azt is mondhatnám, két jellemző vonását is tartalmazzák az emlékbeszédeknek. Jókai valószínűleg részvétkeltés céljából festi sötétebbre a Petrovics család, illetve költőbarátja anyagi helyzetét a valóságosnál. Amikor Jókai 1841 őszén Pápán megismerte Petőfit, valóban már nagyon szegény volt. Korábban, tudjuk, nem. Illyés Gyula szerint a gyermekkori jó ruha, nyugodt tanulás, szerető család emléke nem hagyta elveszni Petőfit a legnehezebb években.23 Jókai mentségére mondjuk, hogy Petőfi is azt írja magáról német nyelvű önéletrajzában, hogy szegény családból származik: „Alexander Petőfi, geboren von armen Eltern."24 Lényegében, és ez költőknél nem ritka, maga kezdi meg kultuszának építését. A másik jellegzetes mozzanat, hogy a szónok a pálya kezdő és végső pontját összekapcsolja. Olyan emberről van szó, aki a szobrot kiérdemelte. A vég felől tekint vissza a kezdetre, minél rögösebb utat kell felmutatnia, annál indokoltabb a megdicsőülés. ELŐSZÓ: „Szülői, amit szorgalmukkal szereztek, azt egyszerre elveszítők rósz emberek csalárdsága miatt. S azon túl ismét csak nehéz munka után éltek; mely a lelket aláhúzza a földre." (VIII.) A tanulmány tehát differenciáltabb képet ad a Petrovics család anyagi helyzetéről. /a külső/ Az EMLÉKBESZÉD és az ELŐSZÓ nagyjában azonosan írja le a költő külsejét: „Petőfi nem volt eszményi férfialak. Hátramaradt arczképei közül csak az az egy van igazán eltalálva, melyet a Testi Divatlap' mellékletéül rajzolt Barabás; a 103
