Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
II. Ünnep és nyelv - Ratzky Rita: „Te, lelkemnek megmaradt fele". Jókai emlékbeszédei Petőfiről
hol Petőfi két kezét hátratéve tartja, a többi mind eszményítve van. Termete szikár, közép nagyságú, arczszine sápadt, szemei középnagyok, feketék, szemöldei szegletbetörött szatir kifejezésüek, az egyik épen fölfelé hegyezett, orra hegyes, tövén a homloknál benyomott, sűrű, sodronykemény haja fölfelé szoktatva, szája kicsiny s egy rendetlenül előre álló fog miatt gunyoros kifejezésre nyiló " Néhány évvel később azonban Jókai a Petőfi halála című cikkében megszépíti a költőt: „Mintha most is előttem látnám azt a délczeg alakot, azzal a lángoló, sugárzó arccal, a dacos fejjel."25 / viselet/ EMLÉKBESZÉD: „Szeretett a mindennapi rendes, józan világtól különböző lenni. Minden divatot megvetett. Frakk, cilinderkalap soha nem érte a testét." (391.) Petőfi és a márciusi fiatalok öltözködéséről máshelyütt írtam már.26 Itt most csak azt emelem ki, hogy a mindennapiságtól elütő, excentrikus, ugyanakkor az úri divatot kerülő, az egyszerűség jegyében mutatkozó költő hangsúlyozása volt Jókai célja. Minthogy költészetében az egyszerűség esztétikai követelményét követte, úgy gondolta a szónok, hogy a mindennapi életében is tartozott a költő ezt követni. A megállapítás utolsó mondata egyébként nem igaz. Maga Jókai festette le Petőfit egyszer egy lila színű frakkban, és a ruha történetét megírja a Petőfi mint színész-ben.27 /a kor/ Amint már volt róla szó, a kor megjelenítését Jókai mindig mindenütt feladatának érzi, talán mert ez a regényírói ars poeticájának lényege, és ő elsősorban regényíró volt. EMLÉKBESZÉD: „De az a hét év, melyet Petőfi meteorja végig húzott tűz- vonalként nemzetünk egén, maga egy korszak, s az olyan korszak, a milyen nem volt és nem lehet többé." (389.) A beszédbe csak az állítás kerül, a bizonyításnak nem érzi szükségét. ELŐSZÓ: „A ki szabadelvű volt, az is maradt a végső következményekig: egymással küzdő ellentétes eszmék nem alkudtak meg egymással, hogy a későbbi korban annyira kedvelt törtt szinek keveredését megadják. [...] Petőfi kifejezése volt a kornak." (IV. Kiemelés tőlem-R. R.) Jókai a maga nézeteinek a változó korokhoz való egyeztetésében teljességgel megvalósítja a "törtt szinek keveredését", legalábbis élete utolsó harmadában. /házasság/ Az 1847 őszén Pestre, a Dohány utcába költöző Petőfi-házaspár magához veszi albérlőnek Jókait. Az ifjú író tehát házasságuknak, életformájuknak szemtanúja. Az EMLÉKBESZÉD és az ELŐSZÓ egyaránt tartalmazza közös, nagyon puritán háztartásuk leírását (EMLÉKBESZÉD 397-398, ELŐSZÓ XLVIII-L.). Jókai becsüli Szendrey Júliában az anyagiakban szerény életet vállaló, lemondó gesztust: „Petőimén soha sem láttam egyebet egyszerű fekete ruhánál, a haját rövidre vágva viselte. Szép, kifejezésteljes fekete szemei közül az egyik kancsalított, de az igen jól állt neki. [...] Nem volt a háznál se zongora, se virág, még egy énekes madár sem." Jókai emlékezésének ez a néhány oldal a legközvetlenebb, legemberközelibb része. Mégis a későbbi Jókai-Laborfalvi 104
