Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

FRANCIS CLAUDON: Az 1848-as Magyarország és franciaországi megítélése

rajzolja elénk egy gyermek-nép és egy harcra termett faj vonásait. A stílus tökéletes összhangban áll a témával, [...] a legfeltűnőbb azonban az a vidámság, könnyedség, amely egy egészséges és bátor lelkű nép természetes éke." Röviden összefoglalva tehát, Petőfi a tiszta lelkű gyermek-nép képviselője, amelyet még nem kezdett ki az erkölcsi romlás - ez utóbbi alatt Saint-René Taillandier a demokrácia rákfenéjét érti. A második cikk 1860-ban jelent meg Le Bohémien címmel a Revue des Deux Mondes 1860. április 15-i számában. A szöveg kevésbé rendhagyó, mint a korábbi írás: a költő életéről és műveiről közölt részletek mellett elmeséli a nemzet ügyéért elszenvedett vértanúságát. Petőfi most már méhó arra, hogy belépjen a világirodalomba: „nála jobban senki nem képviselheti Árpád fiainak költői lelkületét". A végtelenül rokonszenves Saint-René Taillandier-nak van azonban egy súlyos fogyatékossága: nem olvas magyarul, Petőfit csak Kertbeny fordításaiból ismeri, s mivel ezek között nem szerepelnek a hazafias versek, Saint-René Taillandier nem győzi szavakba önteni sajnálkozását: „M. Kertbeny vajon miért nem merte lefordítani ezeket a dalokat, e sokak szerint legszebb költeményeket azok közül, amelyeket e szenvedélyes lélek ránk hagyott? Az ilyen művek a történelem részei. Ha Ausztriában betiltották is e verseket, más német vidékeken ismerhetik őket, s mivel M. Kertbeny német közvetítéssel terjeszti e műveket egész Európában, arra kérjük, fordítsa le a hiányzó darabokat." A politikai nézetkülönbségek ellenére Saint-René Taillandier nagy szolgálatot tesz Magyarországnak, nemzeti forradalmának és legnagyobb nemzeti költőjének, amikor a versek ismerete nélkül is hangsúlyozza Petőfi utolsó korszakának jelentőségét. Hippolyte Desbordes- Valmore Hippolyte Desbordes-Valmore szerette a politikus írókat, a Béranger-féle liberális költészetet. Petőfi esetében azonban mindenekelőtt „a zene mámorát, melankóliáját" hangsúlyozza, a „szabadság szenvedélyes szeretetéről" beszél. A magyar költőben „egy szilajabb, féktelenebb élet lángja lobog", amely hiányzik a francia költészetből. Egy 1860-as cikkében, amely a Revue Européenne-ben jelent meg, Desbordes-Valmore - Kertbeny és egy Gyulai nevű száműzött elbeszélése nyomán - Petőfi külső és belső portréját rajzolja meg. Igen találóan a francia vagy skót népi költőkhöz, Burnshöz, Gilbert-hez ha-