Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

JANUSZ ODROWAZ-PIENIAZEK: Mickiewicz, a cselekvő romantikus

- már csak rosszul fizetett könyvtáros lett belőle. Nem igaz, hogy költői ihlete elapadt volna. Az igazság az, hogy nem volt már helye a harcos költészetnek, ezért elhivatottságához híven tökéletes hallgatásba burkolózott. A csöndben, kettétört tollával meg tudta őrizni magáról azt a képet, ami mindig is jellemző volt rá - a költő képét. És élete alkonyán ezt a képet mutatta annak, aki ifjúkora óta ismerte és a következő feljegyzést készítette róla: „Alig ismerek rá hajdani vonásaira, hajdani arckifejezésére. Megjelent rajta valami nehézkesség, valahol az orrvonala tájékán, bár formája ugyanolyan maradt, és a régi még ajkainak mozgékonysága. Az az arcmás, melyet oly érzékletesen festett le a Wallenrodban, mára már teljesen elmosódott. Nem látom a ráncokat homlokán, mely a mélyen fekvő szemöldök miatt magasabb az átlagosnál, és egykor sosem szűnő derűt sugárzott. Hajdan ragyogó tekintete nincs többé. Nem rejt már titkokat ez az arc, mindent elmondott küldetéséről, mely most véget ért." Könyvtárosi állásából, ahol élőhalottként vegetált, Mickiewicz már csak egyetlen, utolsó alkalommal tört ki, hogy a krími háborúban érje a halál, amikor katonai küldetését teljesítette a törökországi lengyel alakulatoknál. (Mihályi Zsuzsa fordítása)