Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)
JANUSZ ODROWAZ-PIENIAZEK: Mickiewicz, a cselekvő romantikus
érthetetlen nyelven íródtak, legföljebb a sokszor torzító fordítások közvetítésével olvashatta őket. Mégis érzékelte Mickiewicz költészetének szépségét, annyira magával ragadta a romantika áramlata! Mickiewicz versei ismeretlenül maradhattak volna, mégis sokan megismerték őket, beleivódtak kortársai vérébe, mintha csak Emerson szavainak adnának nyomatékot, aki azt mondta, a visszhangot tovább halljuk, mint a mennydörgés moraját, vagy mintha Malherbe szavait idéznénk emlékezetünkbe: „És a gyümölcsök nagyobbra nőnek annál, amit a virágok ígértek." A költészet visszanyerte hatalmát, a képzelet irányította az emberek lelkét és viselkedését és megértette velük, hogy mindent úgy alakíthatnak, ahogy a képzelet diktálja. Titokzatos a képzelet hatalma. Aki a költészetről kíván szólni, az a talizmán delejéről, a varázsigéről, a bűbájról, a ráolvasásról, az igézetről és a költészet misztikus természetéről beszél, „a rejtélyes fluidumról, melyet továbbít." Ilyen kifejezéseket találunk a XX. században keletkezett, tiszta költészetről szóló tanulmányokban is. De azokat is megváltoztatja a romantikus költészet, akik alkotó művészként olvassák vagy hallgatják a müveket, és saját képzeletvilágukat oltják másvalaki versébe. Amikor Mickiewicz modellt állt David d'Angers-nak, a szobrász azt mondta neki: „Adjon elő nekünk egy olyan dalt, amilyeneket az anyák dúdolnak, míg a lengyel gyermekek bölcsőjét ringatják." És Mickiewicz szavalni kezdett. Rögtönözve fordította franciára saját lengyel verseit, de nem a Wallenroaból mondott részleteket, nem is a A lengyel anyához címzett ódát, hiszen ezt évekkel később írta. Elmondott egy olyan verset, melyben a mai napig a sztyeppén vágtató, magányos byroni lovast látjuk - keleti stílusban előadva. Fárisz című versét szavalta, és amikor David d'Angers e szavakat hallotta: „Öcsém tán ez a kölyök-vihar ott, aki mélyröptű pontként erre szárnyal és bitorolja a sivatagot!" 1 úgy érezte, „Fárisz harci himnuszáról" szól. Ezért olyan portrét mintázott a költőről, amely minden vonásában a gyászról és a szabadságról beszél. A száműzött áttetsző képmása mögül előtűnik a nép dal1 Vidor Miklós fordítása
