Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)
DÁVIDHÁZI PÉTER: A nemzeti nagyelbeszélés újjászületése (A narratív identitás műfajvándorlása irodalomtól tudományig)
Robert Cobden halálának másnapján, 1865 április 3-án hangzott el az angol parlamentben: miután az elhunyt tekintélytiszteletét a mindenkori angol államférfi szükséges adottságaként méltatta, a zsidó származású Disraeli ugyanolyan többes szám első személyű retorikával sugallta az angol nemzet történelmi összetartozását és bármilyen változásban megőrzendő állandóságát, mint amilyennel a hazai német polgárságból asszimilálódott Toldy élt ifjúkora óta szinte minden írásában. „For, notwithstanding the rapid changes in which we live, and the numerous improvements and alterations we anticipate, this country is still Old England, and the past is one of the elements of empower.") 57 Az irodalmi múlt Beöthy (hadd nevezzem így) tudományos kiseposzában valóban a hatalom elemévé, alkotórészévé lényegül: a nemzetiségekkel szemben igyekszik megalapozni a magyarság elsőbbségét, illetve Európa számára bizonyítani e nemzeti lojltúra történelmi érdemét. Hogy miért éppen az irodalomtörténet vette át (a regény helyett) az eposz művészi eredetmondával legitimáló ünnepi szerepét, s miért éppen a rövid irodalomtörténeti áttekintés (nem pedig, mondjuk, a novella) lépett (közösséglélektani funkcióját tekintve) a kiseposz helyére, azt nem lehet Beöthy sokféle elbeszélői műfajra fogékony írói alkatából vagy éppen Kis-tükrének alkalmi sajátosságaiból levezetni: az irodalomtörténet-írás hazai és európai előéletéből is következik, igaz, Beöthy még író és tudós volt egy személyben, az 1870-es években regényírónak és novellistának indult, (Mikszáthig ható) elbeszélői kísérletező kedvének leleményeként az ő nevéhez fűződik a rajz műfajának meghonosítása, sőt verses epikával is próbálkozott (éppen tudósi pályafordulata előtt, utolsó nagyobb szépirodalmi műveként, 1881-ben Ráskai Leáról írt mélabús „költői beszélyt"), de Kis-tükrének eposzi feladatvállalását ez önmagában nem tette volna lehetővé. Azzal sem magyarázhatnánk meg Beöthy műfaj váltását, hogy akkoriban még a szépirodalmi és tudományos művek ugyanazon intézmények felolvasó ülésein vagy ünnepélyein gyakran közvetlenül egymás után hangoztak el (egy-egy régi író születésének vagy halálának évfordulóján az elnöki megnyitó után az elhunytat ódával dicsőítették, 57 Hansard's Parliamentary Debates, Third Series, vol. 178, 21 March 1865 to 8 May 1865, 676. hasáb.
