Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

DÁVIDHÁZI PÉTER: A nemzeti nagyelbeszélés újjászületése (A narratív identitás műfajvándorlása irodalomtól tudományig)

szonettel és megbecsüléssel tartozik a mi szerény irodalmunknak, mely az őt védelmező magyarság erejét fentartotta."

53 Beöthy eredetmondai nyitóképből kibontott tudományos elbeszélésében az irodalom története átfogó szellemi eredetmondává lényegül át, az ezeréves állam kultúrájának ünneplésére és igazolására. Eredetmondának nevezem az identitás elbeszélés általi meghatározásának minden olyan kísérletét, amely a közösséget reprezentálni hivatott szöveg segítségével, történelmi és mitikus elbeszélés révén a közösség alapértékeit a belátható történelem kezdetéig vezeti vissza, mégpedig kettős vindikációjuk szándékával, vagyis földi érvelésű indoklásukon túl egyszersmind transzcendens igazolásukat sugallva. Beöthy művében mindez együtt van. Eredetmondaként szolgáló irodalomtörténete a nemzet (ricoeuri értelemben vett) narratív identitását

54 keresi, a történetében megnyilvánuló közösségi lényeget, mely a viszontagságos események sokféle hatását folyamatosan a maga hasonlatosságára formálja. Beöthynél azonban ez a történetben érvényesülő nemzeti identitás nem úgy jelenik meg, mint a logikai önazonosságot vagy genetikai folytonosságot helyettesíteni képes, sőt azoknál lényegibb alternatíva (ahogy Ricoeurnél az „identité narrative"), hanem azokkal együtt és kritériumaikat mérvadóként elfogadva. A narratív identitás felmutatása itt eszközül szolgál: a nemzet ünnepére és ünneplésére szánt könyvben szokatlanul világosan fölismerhető a vindikáció szándéka, mely az eredetmondai szerepű eposzok mindenkori célzata, sőt általában a mítoszoké, amelyek az eredetről beszélve szintén nem a múltat akarják megmagyarázni, hanem egy jelenlegi status quo igazolására válogatott precedensekből szövik történeteiket.

55 Beöthy e funkciónak persze tudatában volt: nem véletlen, hogy a honfoglalás millenniumán, majd Toldy születésének centenáriumán (1905) is kiemeli nagy elődjének egyik jelszavát, az 1865-ben megjelent átfogó irodalomtörténet mottójaként idézett Disraeli-tételt: „A múlt, hatalmunknak egyik eleme."

56 (Eredeti szövegkörnyezetében e gondolat 53 BEÖTHY Zsolt, A magyar irodalom kis-tükre, Hatodik, bővített kiadás, Bp., Athenaeum, 1920, 15-22,241-245. 54 Paul RICOEUR, Temps et récit. 3. le temps raconté, Paris, 1985. 339, 347, 443448, 462-466, 488. 55 E mítoszértelmezésről lásd Bronislaw MALINOWSKJ, Myth tin Primitive Psychology, London, 1926, 23. Vö. RUTHVEN, /. m., 16. 56 TOLDY, 1872-1873,1, 2.