Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

DÁVIDHÁZI PÉTER: A nemzeti nagyelbeszélés újjászületése (A narratív identitás műfajvándorlása irodalomtól tudományig)

ve anyagát, amikor még „mythosz és történet összefolyt ködében csodás világításban emelkedtek ki előtte az istenek és hősök alakjai".

33 (A XIX. század második felében Nyugat-Európában is megfigyelhetjük, hogyan vetődik fel a csoda valószínűsíthetőségének problémája, amikor mérvadónak tekintett szerzők megpróbálják összeegyeztetni közösségük hagyományos szellemi értékeit a komolyan vételüket veszélyeztető új követelményekkel; Matthew Arnold Literature and Dogma című könyve (1873) azáltal akarja átmenteni a Bibliát, s vele a vallás egészét, hogy metaforikusán átértelmező, a szöveget irodalomként, nem pedig dogmaként kezelő olvasási módot ajánl két leginkább kikezdett eleméhez, a csodákhoz és a jóslatokhoz.) A XIX. század második felének magyar literátorai szinte közmegegyezésként ragaszkodtak a reprezentatív nemzeti nagyelbeszélés funkciójához, de betöltőjével szemben szigorú régi és új követelményeket támasztottak; ezek közül az elavuló eposz jóformán csak a régieknek tudott volna eleget tenni, a történelmi regény pedig legföljebb az újak némelyikének. Olyan műfajra volt szükség, amely egyszerre transzcendens és világi, fenséges és okadatolható, eredetmonda és fejlődéstörténet. Ilyen műfaj azonban nem látszott a szépirodalom horizontján. Hogy feltűnését merről lehetett volna várni, azt a kor érdeklődésének és értékrendjének változási iránya sejteti. Számos 1849 utáni véleményt idézhetnénk, amelyek szerint a magyar írásbeli kultúra súlypontja a reáliák felé tolódik s a művek legértékesebb részét már nem a lírai költészet özönében, hanem a kritikai, bölcseleti és tudományos írások közt kell keresni.

34 Bár Arany joggal vonta kétségbe, hogy bármilyen műfaji tendencia szükségszerűen érvényesülne és ne volna mód eltérni tőle,

35 egy visszatekintő irodalomtörténész majd találóan állapítja meg, hogy a szabadságharc leverése utáni magyar literátorok műfaji preferenciái nagyjából az európai kortendenciához igazodtak, melynek pozitivista értékrendje szintén a reáliák felé törekedett s a (mennél gyakorlatiasabb) tudományt részesítette előnyben a szépiro33 GYULAI Pál, Szépirodalmi szemle = GYULAI, 1908, 88-89. 34 E véleményekből közöl SZAJBÉLY Mihály, Az 1849 utáni ,,líraellenesség" érvei és forrásai - Forradalom után kiegyezés előtt. A magyar polgárosodás az abszolutizmus korában, szerk. NÉMETH G. Béla, Bp., Gondolat, 1988, 64-65. 35 Lásd ARANY János, Anya és gyermeke - ARANY, 1968, 31 ; Arany János, Irányok = Uo., 157-158.