Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

DÁVIDHÁZI PÉTER: A nemzeti nagyelbeszélés újjászületése (A narratív identitás műfajvándorlása irodalomtól tudományig)

Mindezzel szemben a regényről kevésbé magasztosán szoktak beszélni, megkülönböztetve az eposzénál evilágibban esztétikai vagy egyenesen gyakorlatias hivatását. E különbségtételbe az eposz nemzeti, illetve a regény társadalmi célzata közti eltérés tudatosítása is belejátszott, mert a nemzet fogalma maga is szakralizálódott, s így eleve összeilleti a szakrális irodalomfelfogással, a társadalomé azonban nem, társadalmi témát az irodalomban nehezebb volt transzcendens fénybe emelni, foként egy olyan műfajban, melynek szereplői (emlékezzünk a Széptant jegyzetek meghatározására) nem isteni rendelésből cselekszenek. Az önmagáért létező, gyakorlati célt nem szolgáló mű romantikus eszményén kívül ez a nehezebben felmagasztosítható társadalmi célzat okozta az irányregénnyel szembeni korabeli idegenkedést is, például Toldy irodalomtörténeteiben. (Valami megőrződik e különbségtételből még Beöthy századvégi visszatekintésében is, mely szerint a munkálkodásra serkentő Széchenyi hatására elhallgattak „a mult dicsőségével lelkesíteni törekvő eposzaink", s az 1830as évtizedben a történelmi regénynek adták át helyüket, „mely azonban a mult rajzával nem ébreszteni kívánta többé a nemzetet közönyéből, hanem felébredt magyarságában gyönyörködtetni s talán a történet népszerű tanulságaival a jelen feladataira nézve útbaigazítani", ahogy Jósika regényei hozzájárultak az erdélyi unió előkészítéséhez, Eötvösé a demokratikus reformokhoz, s Kemény Zsigmond politikai szerepet vállalt Széchenyi reformjainak szolgálatában.)

30 Az eposznál földközelibb műfajt azért sem tekinthették alkalmasnak a nemzeti reprezentáció feladatára, mert formátlanabbnak is érezték, vagyis nem felelt meg azoknak a szigorú és emelkedett poétikai követelményeknek, amelyek a verses epika megítélésénél szokásban voltak s fokozott igényességükkel egy féltve őrzött nemzeti műfajt védtek az avatatlan kezektől. A verses nagyepika poétikai kritériumait a Nádasdy-jutalom létrejötténél (1857 elején) intézményesen is megfogalmazták („ez áldozatnak költészetünkre nézve valóban gyümölcsözővé tétele végett ki kellene fejezni, miszerint nemzeti históriai tárgy kívántatván, valódi történeti személyek cselekvénydús mesében jelenjenek meg, a mü forrástanulmányra mutasson, s a korfestésre, érdekes feltalálásra, correct compositióra, költői tárgyalásra, választékos nyelvezetre s a versbeli technika szigorú, tiszta és szabályos kezelésére külö30 BEÖTHY Zsolt, i. 135.