Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)
DÁVIDHÁZI PÉTER: A nemzeti nagyelbeszélés újjászületése (A narratív identitás műfajvándorlása irodalomtól tudományig)
oly sok minden nem kap helyet. Tankönyvét olvasva feltűnik, hogy e szempont szinte végigvonul egész osztályozásán, s más elbeszélésfajták esetében érthetőbb, miért vélhette fontosnak megjegyezni, hogy témaválasztásukban átlépnek-e a csodaszerübe vagy megmaradnak a természeti jelenségek körében. Nem lepődünk meg arról értesülvén, hogy a beszélyfélék közül a monda tárgyát „a néphagyomány által fenntartott vagy a nép szellemében költött, többnyire csodás esemény képezi"; azon sem furcsálkozunk, hogy a rege alapeleme „nem annyira a csodásság, mint a rendkívüliség, bár az egészen természeti alapokon nyugszik"; szinte magától értetődőként fogadjuk, hogy a legenda „tárgyát, szent történetek, vértanuk stb. szenvedései, csodatételek képezik" s lényeges mozzanata „a csoda, mely többnyire az égi hatalom egyenes befolyására van fektetve". Logikailag azon sem ütközhetünk meg, hogy a népet szórakoztató egykori vándordalnokok balladái átvették „azon elemet, mely a nép elbeszéléseiben rendesen uralkodik, t. i. a csodálatost"; a nagyepikához érve meg szinte várjuk már az eposz (XIX. századi esztétikákból jól ismert) meghatározását, miszerint tárgyának csodaszerűsége „felsőbb lények beavatkozásában, a néphiedelem szerinti varázslatban, vagy a személyeknek tulajdonított, hihetetlenséggel határos tetterőben stb. nyilvánul", eltérően a regénytől, amelyet „az újkor hőskölteményéneK' neveznek ugyan, de „tárgya csak érdekes, de nem szükségkép nagyszerű vagy csodálatos esemény, az epopoeia értelmében". 6 Az utóbbi különbségtétel az Arany János nagykőrösi tanársága alatt készített, s azóta kéziratban terjedő Széptani jegyzetekből ismerős: a regényhez érve Arany is megjegyezte, hogy „az újkor eposzának" szokták nevezni, de sokban különbözik attól, s „fő különbség az, hogy hősei nem végzetszerűek, nem működnek isteni rendelésből, hanem önállóan, mint a drámában, eszerint a csodásnak a regényben semmi helye". Arany a novellának szánt meghatározásban nem tér ki a csodaszerű problémájára („A beszély (novella) nem egyéb, mint kis regény, gyorsabb, elevenebb folyamattal, drámaibb haladással" 7 ), s bizonyíthatóan ismert olyan novellákat, amelyekben előfordul csodaszerű mozzanat. (Ismernie kellett A tarcali kápolná-X is, amelyet Jókai a 6 NÉVY, /. m., 129-141. 7 ARANY, 1962, 554-555. Lásd még eposz és regény hasonló elkülönítését a Széptani előismeretek korábbi megfogalmazásában, uo., 656.
