Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)
FERENCZI LÁSZLÓ: Amiel és Petőfi
és Schellinget bemutató előadására készült. Olvasta az Iliászt és Aubanel provanszál költő verseit, Edgar Quinet-t - akiről megjegyezte, hogy sajnos idegen Franciaországban, mert túlságosan protestáns Taine-t (az első két La Fontaine-cikket), Janint, a kor népszerű kritikusát, Renant és Gerard de Nervallal foglalkozó cikkeket. Tehát a világkultúra iránt műfaji és időbeli különbségek nélkül folyamatosan érdeklődő ember lelkesedett Petőfiért. A családfa, amit Amiel Petőfi köré rajzolt, a mai szemnek nem tetszetős, de a portré, amit festett, figyelemre méltó. Nosztalgia-portré, ilyen szeretne lenni, a passzivitása miatt állandóan gyötrődő, a szabadságot a legnagyobb kincsnek tartó Amiel. 1860. május 19-én újabb feljegyzés: „Tanulmányoztam Bonn könyvét a nem-organikus és organikus természet morfológiai törvényeiről. Újralapoztam Petőfit." 1861. november 10-én írja Edouard Pailleron verseskötete ürügyén. „Baudelaire Fleurs du /wa/-ja, (Fanny és a Madame Bovary stb., stb.) ennek az irodalomnak és ezeknek az elképesztő erkölcsöknek az igazi neve. 1828 irodalma (Goethe) a kétségbeesés, 1860 vagy a második császárság irodalma az eltévelyedés" Nem kétséges Amiel igazságtalan mind Baudelaire-rel, mind Flaubert-rel, mind (talán) Feydeau-val szemben. De Amiel nem III. Napóleon erkölcsbírójaként ítéli el őket, hiszen a második császárság is a vádlottak padjára kerül. Poe-ról viszont, olvasva Baudelaire fordításait, azonosulásig fokozódó lelkesedéssel ír. Amit A romlás virágai szerzőjéről mondott, a Petőfiről állítottak kontrasztjaként érdekes. Petőfiről egyébként sokáig nem ír, még a Part du Rêve kiadása alkalmából sem. 1861. március 7-én jegyzi fel: „(Este) Olvasmányok: a magyar Arany néhány verse. (Kertbeny fordítás)" Ezidőtájt gyakran találkozott Kertbenyvel: „1861. május 7. Fogadtam a magyar irodalmár Kertbeny úr látogatását, telhetetlen aktivitást fejt ki. Németre fordította hazája egész irodalmát, és most nagy munkát készít Genfről. [...] Kertbeny azok közé a nyugtalan, mohó szellemek közé tartozik, akik mindent olvastak, mindent láttak, és akik napi 14 órát dolgoznak fáradhatatlan vitalitással. Kertbeny kedvet csinál az élethez, a munkához." Amiel dicséri Kertbeny tehetségét: „Kertbeny a Rhin suisse metrikus fordítását megmutatja; tökéletesen sikerült." (1861. június 18.)