Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)
FERENCZI LÁSZLÓ: Amiel és Petőfi
látnunk". 21 Az én szempontom más. Engem az egyetemes kíváncsiság pozitív oldala érdekel és ha nem is az európai, de legalább a „magyar Sainte-Beuve"-ről szeretnék beszélni, akinek látókörébe Petőfi is beletartozott. Ezt már fordításai is igazolják (ebben a pillanatban értékük mellékes), hiszen Petőfi már a La Part du Réve-ben és az Etrangèresben is máig klasszikus szerzők közt szerepelt. Amiel nem kiadói megrendelésére, hanem saját kíváncsiságából és saját örömére fordított. 1857. március 3-án írja le először Petőfi nevét. „A költészet napja. Madame Blanchecotte, Browning, angol költő és a magyar Petőfi voltak a kiemelkedő események. - Előadásom (Arisztotelész politikája)." (Ezeket a sorokat Poulet kihagyta a népszerű 10/18 sorozatban megjelent, az 1857-es év anyagát közlő válogatásból.) Valami rendezvénysorozatról lehetett szó, előző nap volt a journée philosophique. Nem derül ki a naplóból, hány Petőfi vers hangzott el, és kinek a fordításában. 1860. május 12-én Amiel részletesen írt Petőfiről. Általában kétszer írt naplót, reggel és este. Reggel még csak annyit jegyzett fel, hogy Petőfit kezdte olvasni (Kertbeny válogatásában): „Körnerhez, Durand-hoz, Malfiatre-hoz, Chattertonhoz hasonlítják ezt a nagy magyar költőt, aki mészáros fia volt, mint Shakespeare, tizenkilenc éves koráig kóborló vándorkatona, színész, koldus, húsz éves korában híres ember, huszonkét éves korában, ha megjelent Pesten a színházban, mintha egy uralkodót köszöntenénk. Huszonöt éves korában (1849. július 31-én) eltűnt a segesvári nagy csatában. 3000 verset (dalocskát, regéket, poémákat, stb.) hagyott hátra. Micsoda üstökös! Petőfi a legmesszebbmenőkig zseniális, spontán, szabad, mint a betöretlen paripa, őszinte és forrófejű. Indulata, kajánsága, szenvedélye, vidámsága, lelkesedése, álmodozása - minden oldaláról őszintének hangzik, úgy fakadnak ki belőle az érzelmek, mint víz a forrásból. Ihletettségében van valami vad, nyers, változatos és lángoló - úgy tűnik, ilyen a magyar természet. Ez a hajlékony és dallamos hang lelkesülten kifejezi a szerelmet, a háborút, a hazát, a bort, a szabadságot." (Tegnap Ruspanti kolléga Carduccitól idézett valami hasonlót Petőfiről, a betöretlen paripáról.) Ezeket a sorokat a svájci nemzeti dal szövegének és zenéjének szerzője vetette papírra. A szenvedélyes olvasó. Ismétlem a dátumot: 1860. május 12. Abban a hónapban Amiel Bachhofenről beszélgetett 21 Georges POULET, Amiel: Les métamorphoses du cercle, Paris, 1961, 306.
