Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)
PIERRE LAFORGUE: Háttal a politikának. Baudelaire 1850-ben
Limbes-t, eszerint a könyv célja, hogy „nyomon kövesse a modern fiatalság szellemi nyugtalanságának történetét". 18 A melankólia: az 1848. júniusi, majd nem sokkal később az 185 l-es decemberi összeomlás után ez lesz az egyetlen történelmi elv. Az 1848-5l-es évek melankóliája nem hasonlítható az 1830-as évéhez, a spleen nem azonos a világfájdalommal. A második romantika melankóliája - akárcsak az elsőé - a veszteség és a hiány tudatára vezethető vissza, ez nyilvánvaló, a különbség a kettő között nagyjából az, hogy az egyik még a történelembe, a történelem egyfajta transzcendenciájába vetett hiten alapult, ami egyúttal a történelmi fejlődésbe vetett hitet is jelentette, míg a másik véglegesen belenyugodott abba, hogy a történelem elveszítette minden pozitív vonatkozását, s nem maradt benne más, csak az eszme és a haladás romjai. Ebből következik, hogy a költők elfordulnak koruk valóságától, és ezt azzal fejezik ki, hogy elutasítják a közéletet. Baudelaire világosan kifejti ezt egy levelében, amelyet jogi tanácsadójának, Narcisse Ancelle-nek írt 1852. március 5-én, nem sokkal Louis Bonaparte államcsínye és a február 29-i választások után, amikor az új vezető alá rendelték a törvényhozó testületet. Ezt olvashatjuk a levélben: „December másodika fizikailag taszított el a politizálástól. Nincsenek már általános érvényű eszmék. Tény, hogy egész Párizs orleanista, de nem érdekel. Ha szavaztam volna, nem szavazhattam volna másra, csak magamra. Lehet, hogy a jövő a deklasszáltakéT^ Baudelaire olyan költő lesz ezentúl, aki elfordult a politikától, hacsak nem olyan dandynek képzeli magát, aki csak azért beszél a néphez, hogy „nevetségessé tegye". 20 A költő tökéletesen szakít a politikával, de a világgal is, vagyis teljes egészében elveti a történelmi romantikát, s vele együtt az alapmítoszokat: a nép, a történelem, az ember, a haladás, az emberiség fejlődésének mítoszát. Nincs abban A Messager de l 'Assemblée-nak ez az 1851. áprilisi száma egymaga tizenegy költeményt közölt Les Limbes cím alatt: Spleen (I. Esőhó dühös...), A rossz szerzetes. Az eszmény, A víg halott, A macskák, A művészek halála, Szeretők halála, A Gyűlölet hordója, De profundis clamavi, A repedi harang, A baglyok. A Les Limbes-ről lásd G. ROBB, i. m., 187-209, valamint L. CELLÍER, Baudelaire et Les Limbes, Studi Francesi, 1964, no. 24. vagy a Parcours initiatiques c. kötetben, Neuchâtel, 1977, 179-190. és F. W. LEAKEY, Les Limbes: the agitation and melancholy of modern youth = Baudelaire, collected essays. ..,48-52. 19 Lásd Correspondance, I, 188. 20 BAUDELAIRE, Mon coeur mis à nu = Oeuvres complètes, I, 684.
