Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

III. SZERTARTÁSOK (az írói összejövetelektől az emlékünnepélyekig) - Dávidházi Péter: „Iszonyodnám enmagam előtt". Egy írói Oidipusz-komplexum drámája

rendjével ritkán száll szembe valaki.

11 Lassanként fölcserélődtek a szerepek, az egykori fiú mint az apa őstípusa él bennünk, ha él egyáltalán, míg az egykori apának hozzá képest valamiféle leszármazotti státus marad: bár vizsgatétel, s neve szélesebb körben cseng ismerősen, mint a bölcsészek céhén kívül csaknem elfeledett Toldyé, Kazinczy ma már főként a Toldy nyomán írt tankönyveknek köszönheti létét, vagyis helyét a közösségi emlékezetben, művei klasszikus szerzőnek járó kiadásait, s ezzel az újrafelfedezés mindenkori lehetőségét. Mintha egy síron túl is folytatódott elsőbbségi küzdelemben a fiú elfoglalta volna az apa helyét, s emiatt osztoznia kellene a maguknál híresebb fiat nemző apák mellőztetésében, már (Gyulai kiterjeszthető metaforájával) Kazinczyt is Toldy tartja a vállán, miközben ő maga hovatovább a láthatatlanságig besüppedt a múlt fövényébe. „Atyai szeretetére méltatott": a szellemi apa keresése Hogy miért áhítozott Toldy már szinte gyerekfejjel arra, hogy szellemi apát találjon magának, azt sajátos kiinduló helyzetéből érthetjük meg, s akkor nem fogunk megütközni később is lankadatlan és leleményes próbálkozásain. Minden pályakezdő író a már befutottak körén kívülről érkezik, s befogadtatásához segítségre szorul, amit gyakran (mindmáig) egy idősebb és tekintélyes pályatárs nyújt. S bizony kevesen érkeztek messzebbről, mint ahonnan a fiatal Schedel jött; neki fokozottan szüksége volt egy ilyen (nevezzük így) befogadó apára. Amit a kulturális antropológiában rite of passage (beavatási rítus) terminussal jelölnek, annak az ő életében most érkezett el az ideje, hiszen szinte egyszerre kellett végképp felnőtté, magyarrá, íróvá, orvossá, s a társadalmi hierarchiában valakivé válnia. Mind lélektani, mind gyakorlati szempontból szüksége volt tehát egy köztiszeteletben álló személyre, aki a körön belülről segíti, hogy mintegy státust kapjon s ezzel bebocsáttasson e közösségekbe. A kérdés csak az volt, ki legyen ez a személy. Az ifjú szerencséjére jóakarókban nem volt hiány. De bármilyen sokat köszönhetett pályája kezdetén Kisfaludy Károlynak, aki ízlését pallérozta és írói fogásokra tanítgatta („valóságos aesthetikai tanárom lett"

12

), s bármennyire fontos volt számára a Kölcseytől kapott buzdítás, a befogadó apa szerepére életkoruknál fogva ketten jöhettek szóba: Virág Benedek és Kazinczy. Azonban Virág, ha betöltötte is e szerepet, annyira nem világias felfogásban játszotta, hogy aligha válthatott ki írói Oidipusz-komplexumot. Toldy évtizedekkel később, 1853-ban, megindultan emlékszik vissza arra, hogy a „szent öreg", hogyan avatta őt íróvá 1820-ban, tizenöt esztendős gyerekfejjel, amikor Bajzával meglátogatták legendába illően szegény hajlékában. Toldynak életre szóló erőforrása lett e kis szertartás emléke: fogadalmat tettek, hogy életüket a nemzeti irodalomnak áldozzák, s az agg költő ezután egy csókkal mintegy felszentelte őket.

13 A pályakezdő tudatában kitörölhetetlen nyomot hagyott ez a finom pedagógiai érzékkel rögtönzött és áhítatos komolysággal celebrált rítus; élete alkonyán, amikor majd Horváth Mihály számára önéletrajzi vázlatban foglalja össze egész munkásságát, még mindig vízválasztónak érzi: „mind többet olvastam, írogattam; kivált miután 1820-ban az öreg Virág atyai szeretetére méltatott és Bajzával együtt formaszerint fölvett az írói karba".

14 (A megfogalmazás nemcsak azt árulja el, hogy a régi aktus mit sem veszített egykori jelentőségéből, hanem egyúttal ritka leletként szemlélteti, hogy egy sóvár pályakezdő, aki a reformkorban mielőbb írónak szerette volna tekinteni magát, miként tölthette be képzeletében az intézményes autorizáció hiányát: „formaszerint", mintha hivatalos beiktatás lett volna; „az írói karba", mintha létezett volna ilyen testület.) Toldy 1821-1822-ből fennmaradt naplójában sűrűn felbukkan, hogy „tisztelendő Vi-