Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

III. SZERTARTÁSOK (az írói összejövetelektől az emlékünnepélyekig) - Mezei Márta: A keszthelyi Helikon-ünnepélyek - és ahogy az írók látták

„herzlich republikaner" volt, ám már világos számára, hogy a szép teoretikus elveket a jelen világában nem lehet valóra váltani, ő most már „herzlich monarchisch", mert csak ebben a rendben valósulhat meg mindaz, ami a beteg emberiségnek használ. (VI. 321) Gyanítható, hogy a többiek jakobinus múlt nélkül is hasonlóan gondolkodtak, a konzervatív beállítottságú dunántúli íróknak, pl. Kisfaludy Sándornak még ennyi revideálásra sem volt szüksége ahhoz, hogy az ünnep politikai tartalmát elfogadják. Egyedül Dessewffynek van disszonáns, élesen kritikus véleménye. Olympiában, mint Kazinczynak írja, a bajvívót nézték, „Keszthelyen a' Titusz ditséretivel töltik az időt", s gunyorosan hozzáfűzi: ,Vay Kamarást kellett volna oda küldeni, a' szóllott volna majd kegyes Fejedelme számos és érdemlett kegyelmitül iránta." (XV 128) Vay Miklósról van szó, aki 1807-ben az országgyűlésen interpellált a hatalomnak felajánlott pénzadományok ellen, véleménye szerint ugyanis ezeket hivatalokkal jutalmaznák, s így nem az érdemesek, hanem a több pénzt ajánlók nyernék meg azokat. A hatalomkényes volt a korrupciós vádra: Vaytól büntetésül elvették generálisi rangját és hivatalos kivizsgálásnak vetették alá. Festetics a maga nem-irodalmi célkitűzései mellett ad arra, hogy rendezvényét kulturális, irodalmi eseménynek is tartsák. A Berzsenyinek küldött meghívólevélben az ünnepélyt udvarlásul mintegy az ő óhaja, jóslata valóra váltásaként lobogtatja. Mint írja, azért lesz az, hogy „betellyesedjen a' Niklai Bölcsnek, akiknek dicshirit a' halandóságnak köde el nem éri, előre való mondása." (BDÖM. 778) Festetics persze átsiklik azon, hogy Berzsenyi nem lojális szónoklatok gyakoroltató pódiumává, hanem a költészet, a múzsák otthonává avatta volna Keszthelyt. A rendezvény azonban megvalósult formájában is beleszólt a Helikon, az irodalmi élet formálódásába. Mint kitűnt, Festetics kizárólag a dunántúli írókat, Kazinczy egyik ellentáborát hívta meg, s ezzel az ortológusokat akarta erősíteni. A körön belüli ellentétek azonban elég élesen kijöttek az ünnepélyen, a Kazinczyról folytatott vitákban. Az egyiket Horváth Ádám vívta éppen Festeticcsel, aki itt meglehetősen visszatetsző szerepet játszott. Ellentétet akart szítani Horváth és Kazinczy között, bizonygatván, hogy a széphalmi mester névtelenül írt barátjáról, közönséges elmének nevezte őt. (A bécsi Annalen der Literatur 1811. 6. számában megjelent recenziót valójában Rumy írta, kitétele nem Horváthra, hanem Láczai Szabó Józsefre vonatkozott.) Horváth a vitában Kazinczy jellemét védi, mondván, hogy 30 éves barátság után ő jobban ismeri. Festetics tisztában van Kazinczy jelentőségével. A Berzsenyinek küldött levélben „Somogyi Kazinczynak" tiszteli őt. (Kazinczy fel is kapja fejét, s némi csúfolódással írja Kis Jánosnak és Rumynak, hogy reméli, a gróf nem Somogyi Gedeon, hanem Somogy megye kiválóságát magasztalát. (XV 73,111) Kiemelkedő személyiségnek, irányítónak tartja Kazinczyt, csak éppen irányát nem helyesli: „A Gróf mindenkor nagy tisztelettel emlékezett rólad" - írja Berzsenyi beszámolójában, „csak a te németizmusodat nem szereti." (XV 80) Megvallja, nem tudta meggyőzni az irány hasznáról, „ő csak azt állítá, hogy a németizmus ellen harczolni kell." Nagy polémia zajlott Berzsenyi és Kisfaludy Sándor között, utóbbi meglehetős vehemenciával vett ebben részt: „háromszor is néki állottam őtet békéltetni, de semmire nem mentem" - írja Horváth (XV 83) A részletes beszámolót erről Berzsenyi írja le Kazinczynak. „Kisfaludi gyűlöl és mocskol, s nem a recenzióért (úgy mondja), hanem azokért, a' miket ezeknek s amazoknak firkálsz. Én kérleltem s oltalmaztalak, de egyebet nem nyertem, hanem hogy reám is megharagudott." (XV 79-90) Berzsenyi jól érzékeli, hogy Kisfaludy haragja mögött nyilván a róla írott recenzió és a vers a legmélyebb indítóok, még akkor is, ha „úgy mondja", hogy nem az. Kazinczy ideoda küldött „firkálásaiért" viszont joggal haragudott Kisfaludy: Kazinczy ugyanis a Mondolat felbujtójának, kiadójának híresztelte őt leveleiben. Az ádáz harag bánthat-