Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)
III. SZERTARTÁSOK (az írói összejövetelektől az emlékünnepélyekig) - Kozák László: Barokk: a kultuszok hierarchiája
való beavatás is egy. Sőt: „A zsidó Daktylus, végső soron a keresztény szentháromság mellett szállt síkra". Mirandola ugyanígy bevonja egyezései közé Püthagoraszt, a kaldeusok Zoroaszterét, vagy az arab filozófusokat. Mágiát művel, mivel Porpfüriosztól úgy tudja, hogy a perzsák nyelvén a mágus annyit jelent, hogy az istenek tolmácsa és tisztelője. 13 (A barokk korban megsokasodnak a mágiák, így a Mágia Naturalis-ok nem egyszerűen természettudományi művek, inkább Pázmány szóhasználatát átvéve a természet csodálatára intő kalauzok.) A magyar filozófiai hagyományba is átszivárgott az a gondolat, hogy az ismert hagyományok és filozófiák között nincs különbség. Ezt vallja például Likai Skalich Pál Titkok titkának titka című, 1556-ban megjelent munkájában 14 , de Likai nagyotmondása és titokzatossága már a következő századra jellemző. Mirandola másik gondolatából nagyon sok mágus, kabbalista, természettudós merít. Mirandola továbbadja az ezoterikus hagyományt: Esrá-ra, Hiliarius-ra és Origenész-re hivatkozva vallja: „Mózes nem csak a törvényt kapta meg a hegyen, de a törvény titkos, igazi megfejtését is. [azért, hogy]...ne írja le a könyvbe, ne is közölje a tömeggel..". Origenészre hivatkozva hozzáteszi: „Jézus is sokat nyilvánított ki tanítványai előtt, amit, hogy közismertté ne váljanak, ezek leírni nem akartak". Ez a gondolat nagy hatással volt a tudósokra (lásd az emblémát a tanulmány végén), sőt, e gondolatból sok szélhámos is megélt. A kor szemiotikája minden jelből ezt a ki nem mondott értelemet próbálta megfejteni, ahol a jeleket az asztrológia szimbólumaitól kezdve az ércekig vagy az extrétumig értelmezte. A valóság azonban nem törhetett igába addig, amíg a tulajdonképpen középkori világszemlélet nem tört meg a valóság fényein. A szellemi valóság A különböző filozófiák integrálásának fő oka az volt, hogy a középkorihoz képest a valósághoz fűződő viszony nem változott meg. „A középkorban még minden igaz, valóságos, isteni volt, a világ - a hit ténye. A racionalizmus aláaknázza a hitet, s ezzel a valóságot is." - írja Friedell. 15 A reneszánsz rendszerező! nem a tapasztalatokat halmozó és következtetéseket levonó gondolkodási úton haladtak. Még az olyan megfigyelő elmének, mint Leonardo-nak a rajzai is a korabeli tudomány illusztrációi. Megfigyelő, rendszerező rajzait „elméleti állításait szemléltető vázlatként, nem egy fantasztikus szem pillanatfelvételeként kell nézni." 16 Gombrich kimutatta például, hogy a művész vázlataiban úgymond „fölösleges" örvényeket is rajzolt, amelyeket mégoly zseniális megfigyelőképességgel sem látni, hiszen nem léteznek. Az örvények ábrázolásának ugyanis pusztán elméleti, arisztoteliánus okai voltak. Mindamellett megjelent az a gondolat, hogy a tudománynak nem csak feltáró, de rendszerező feladata is van. „Úgy akarta osztályozni az örvényeket, mint a zoológus az állatfajokat" - jegyzi meg Gombrich. Az ember tökéletlen a tudomány nélkül. Nem ismeri az örvényeket és a szeleket, így viharban elpusztul a tengeren, nem úgy, mint a madarak vagy a halak, akik ezeket a hatásokat, saját elemükben, ismerik - fejti ki Leonardo. A valóság kihívása azonban csak a 16. századközepén teszi kétségessé az elvont, spirituális rendszereket. Ekkor már a humanista összebékítő paradigmán belül is hangsúlyeltolódások következnek be, illetőleg megjelennek ezen tanok kizárólagosságára irányuló törekvések; a tanok és maga a tudományos módszer kritikái. Fontos momentum az is, hogy már a reformáció fellépése előtt, de élesen a reformáció fellépésével megerősödött egy szellemi és társadalmi intolerancia.
