Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)
II. TÁRGYAK (a halotti maszktól az emlékszobrokig) - Kerényi Ferenc: A körözőlevéltől a szoboravatásig. A Petőfi-kultusz első korszaka, 1849-1862
magát védeni ment volna a magyar kormányhoz", amikor útonálló szászok megölték." 10 A passzív ellenállás évtizedének magánkörnyezetbe visszavonuló, az információk zömét informális csatornákon át beszerző, olykor egyenesen csodaváró közhangulatába szervesen illeszkedhetett a költő és hős Petőfi kultuszának első, mitizáló korszaka. A meghatározó motívumok sorában első helyen említendő, hogy - az utolsó másfél esztendő tiltott volta miatt - Petőfinek nem lehetett sem teljes életműve, sem teljes életrajza a nyilvánosság előtt. A Petőfi-mitizálódás sajátosságai Az Ujabb költemények 1847-1849 csak 1858-ban jelenhetvén meg, 11 Petőfi-versközlések folyamatosan történtek. A Gyulai Pál és Pákh Albert szerkesztette, rövid életű Szépirodalmi Lapok például a hagyatékból 1853 januárja és júniusa között 8 verset publikált (igaz, csak néhányszáz előfizetőnek), a Pákh szerkesztette Vasárnapi Újság 1858 és 1862 között újabb négyet (már sokkalta nagyobb, tízezres olvasóközönség számára). Első közlés a népszerű, vegyes olvasóközönségre számító kiadványtípusokban is előfordult: 1861-ben készült a Budai Népszínház javára a Thalia. Zsebkönyv 1862-re benne a Haza értem... strófáival; ugyanekkor Müller Gyula 1862-re kiadott Alkotmányos nagy naptára kísérletezett újra (Emich Gusztáv 1852-es kudarca után) Az apostol közreadásával, ami miatt aztán le is foglalták a kalendárium fellelhető 5500 példányát. 12 Mindez merészebb feltételezéseket szült: a költő életben maradásának közvetett bizonyítéka lett. Ahogyan Jókai Mór írta 1856-ban: "... az újabb időkben tőle közölt költemények adtak okot a hitre, hogy él, holott ezek mind régibb munkái, mik még 1849-ben készültek..." 13 Erősítette ezt az illúziót a minden rendű és rangú, Petőfinek tulajdonított költemény is. Névtelenektől származók, amilyenekkel például 1852-ben próbáltak honoráriumot kicsalni Nagy Ignáctól - és más poéták munkái is, mint Sárosi Gyula Számadása, Pákh Alberttől a Csont a kóbor színész, Erdélyi Jánostól a Szőke leány, Idunától (Szász Károlynétól) a Tanítsatok. A legnagyobb ál-karriert mégis egy másik Sárosivers futotta be, a Farsangi dal 1850., a híressé vált refrénnel: „Táncoljatok, lányok, táncoljatok!" Boér Antal 1860-ban úgy emlékezett, hogy ezt Pesten,l850-ben mint Petőfi költeményét közölték vele. A „két magyar hazafi", azaz Kertbeny Károly és EislerVasfi Mór publikálták is 1851-ben, Lipcsében (Hangok a múltból) a „forradalmi költészet remekei" között. A szerkesztőknek „egy 'M. Rózsa' nevű lelkes honleány" juttatta el Tompa Mihály Pusztán c. versével együtt: „A Farsangi dal alatt 'Petőfy Sándor' neve állott; a 'Pusztán' czíműnél semmi szerző nem volt kitéve. (...) hajlandók volnánk az előttünk levő két költemény közül inkább az utolsót neki tulajdonitani." 14 A szerkesztőknek a maguk módján igazuk volt: Tompa jobb költő, mint Sárosi... Akarva vagy akaratlanul, Jókai Mór szintén hozzájárult az élő és bujdosó Petőfi legendájához - valahányszor a szépíró fantáziája felülkerekedett benne a kortárs valóságérzékén. Először az általa szerkesztett Nagy Tükör 1-3. és 6-7. füzetében (1856. dec-1857. jan., illetve 1857. aug.) történt ez, amikor In 1/2 X (= Infélix) betűrejtvényes álnév alatt közölte a Férges almák c. ciklust, „Egy szerencsétlen furuglyás verseiből" alcímmel. Hasonló ötlettel Jókai utóbb számtalan esetben élt kalendáriumaiban és élclapjaiban; ezúttal Petőfi kedvelt versformáiban, használt szófordulatait idézgetve olyan sikerrel művelte - főleg Szendrey Júlia-ellenes célzattal, tehát a bűnbakképzés fő áramához csatlakozva - stílusjátékát, hogy a Magyar Sajtó 1856. dec. 24-i