Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

II. TÁRGYAK (a halotti maszktól az emlékszobrokig) - Kerényi Ferenc: A körözőlevéltől a szoboravatásig. A Petőfi-kultusz első korszaka, 1849-1862

számában Török Sándor szintén verssel válaszolt a Petőfiének hitt ciklus első darabjaira, mert "Bennük most egy nagy költőkirály nagy emléke fénylik!"

15 Petőfi utolsó másfél évének tabu-volta kijelölte a mitizálódás lehetséges irányait és témáit is. Az életmű és az életrajz hiányai együttesen pedig azt eredményezték, hogy - a vélhető hősi halál árnyékában - a kritikai szemlélet sem tudta egészen kivonni magát a kultusz hatása alól. „... az embernek szinte fáj most, hogy hibáiért megrótta egyszer, mert talán hibáiban is kellett volna szeretnünk őt" - írta Erdélyi János Szemere Miklósnak 1850. okt. 24-i levelében; Arany János 1854-ben (Egressyvel közölte) még gyakran álmodott barátjával, aki kigyógyult volna a kozák dárdadöfésből és maga mondta el megmenekülésének történetét; a korszak végén pedig (1862. szept. 8-án) Bernát Gáspár két, hozzáintézett Petőfi-levélkét mint „kedves ereklyék"-et küldött el Gyulaival közlésre, mivel „ez igénytelen sorokon is eredetiség, meleg szeretet, tiszta irmodor, s némi ártatlan fulánk észlelhető..." Hasonló kommentárral publikálta a régi barát, Kolmár József az általa szerkesztett Bajai Közlöny 1860. jan. 1-jei számában, születésnapi megemlékezésül a Kolmár József emlékkönyvébe c. alkalmi verset, „e kedves emléksorok"-at.

16 A magánemberi megnyilvánulásokhoz hasonló a helyzet a publikációkban is. A joggal felvethető Béranger-, Heine-, Puskin- és Byron-párhuzamok mellett feltűnik Shakespeare mint közös viszonyítási alap, egyebekben igen eltérő véleményű elemzők és emlékezők írásaiban. Gyulai 1854-ben, a Petőfi Sándor és lírai költészetünk c, alapvető élet és pályarajzkísérletében az 1839-es, a Pesti Magyar Színháznál statisztaként töltött tavaszt hasonlította Shakespeare kezdő színész korához; Vahot Imre 1856-ban a két költő származását vetette össze: „Petőfi apja épen mint Shakespeareé, mészáros, utóbb korcsmáros volt"; Pesty Frigyes 1857-ben, a szülőhely-vita kapcsán a keresztelés napján hasonlóan ismert és a születésének szintén bizonytalan voltát emelte ki Shakespeare biográfiájából."

17 A tollforgatói mesterség alacsonyabb szintjein a mitizáló egybevetés természetesen jóval erősebb. Sréter Kálmán Petőfi c. epigrammájában (megjelent 1859) határozottan állította, hogy ha Petőfi nem hal meg fiatalon, „Most már a föld fő-dalnoka lenne magyar"; a már említett Gobóczy volt honvédőrmester pedig 1861-ben egyenesen Illés próféta mennybemeneteléhez hasonlította a költő rejtélyes eltűnését.

18 Ez utóbbi lett a Petőfi-kultusz mitizáló korszakának vezérmotívuma. Ami a hatalom szintjét illeti: jelenlegi ismereteink szerint a hatósági érdeklődés homlokterében 1854-ig állott a költő személye. Akkor ugyanis, az egyik álPetőfi Pest megyei felbukkanásának hírére, titkosrendőri nyomozás és egyházjogi levélváltás tisztázta Szendrey Júlia özveggyé nyilvánításának és második házasságának érvényességét

19 - ezutún már „csak" az életmű számított veszélyesnek. A közvélemény szintjén a legendaképződés már az elsó híradásokkal megindult: az Arokalji álnevű tudósító „hír szerint, elesett" - értesülésével és Krizbay Miklós A Nemzeti Színház színlapja