Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

LENGYEL ANDRÁS: Pilinszky János Ady-képe

tapasztalhatóvá tett gazdátlan terhet maga a szellem se hajlandó többé magára venni már - beérve annak puszta és kétségbeesésig menő vagy akár adekvátan frivol szemléletével -, lényegében csak súlyosbítja azt, amit a gazdagok már régen megkezdték és eleitől elkövettek." Sőt, teszi hozzá, így már: „Színre léphetnek a közönséges bűnözők - a végkifejlet szereplői -, kik az abszurditást, a botrányt most már közvetlenül követik el, direkt merényletük pervertáltságától várva valamiféle visszafelé ható meggazdagodás, hatalom és szabadság soha nem volt beköszöntét." (Pilinszky János, 1994. 2-27.) Ady tehát, amikor „magára vette és meg is fordította a világot", Pilinszky szerint valami alapvető fontosságú léttörténeti tettet hajtott végre. Olyat, amelynek jelentősége irodalom fölötti. Adynak ez az irodalom fölötti, mondjuk így, léttörténeti aktorként való fölfogása magyarázza, hogy - az előbbiekkel teljes összhangban - Pilinszky hosszú évekkel később is valamiféle megtartó példának látta Adyt. 1977-ben így vallott erről: „... bizonyos értelemben a nehéz út a legkönnyebb. A radikális követelmény az egyedül gyógyító. S én - tette hozzá - bízom abban, hogy az a minőség, amit számunkra, magyarok számára Ady, József Attila és Bartók - nem szívesen mondom, hogy tanítása, inkább azt, hogy - fölismerése jelentett, sokkal hatékonyabban él közöttünk, mint erre számos ellentmondó jelenségből következtethetünk." (Pilinszky János, 1994. 162.) Azaz: Ady egykorvolt teljesítménye - elavult „királyi pózai" ellenére is, egy megváltozott, sőt radikálisan átalakult történeti föltételrendszer közepette is - példa és kapaszkodó maradt számára. Ami azt mutatja, Pilinszky végül is kihallotta a pózok mögül a „medium Ady" szavait és teljesítményét, s azt saját korélményei ellenére is méltányolni tudta. A kérdés csak az: jelenünk a „végkifejlet" vagy a remény ideje-e? Irodalom Kulcsár Szabó Ernő 1995 A szépirodalom „újralétesítése". Jelenkor, 10. sz. 853-862. Márkus György 1996 Hegel és a művészet vége. Kritika, 9. sz. 3-8. Pilinszky János 1969 [Vallomás Adyról.] In: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról. Bp. 110-111. Pilinszky János 1993 Tanulmányok, esszék, cikkek. 1. köt. Szerk. Hafner Zoltán. Bp. Pilinszky János 1994 Beszélgetések. Szerk. Hafner Zoltán. Bp. Tüskés Tibor 1986 Pilinszky János alkotásai és vallomásai tükrében. Bp. Tüskés Tibor 1992 Költészet és metafizika. Pilinszky Jánosról. A Tiszatáj diákmelléklete 3., december.